21172. lajstromszámú szabadalom • Czélzó készülék puskákhoz és hasonlókhoz
le lehet szerelni és azután összerakni, úgy hogy csak kis helyet foglaljanak el. A 6. ábrán a készülék függélyes helyzetben van a puskaagyon megerősítve és egyetlen (q) csőből áll, mely, mint azt föntebb említettük, két párhuzamos tükörrel van fölszerelve, (r) a puskaagyat ideiglenesen helyettesítő keret, melyetazagyon kapcsok segélyével erősítünk meg és mely a visszalökést a katona mellére viszi át. (s) egy a billentyűtől kiinduló drót, melyet a katona meghúzhat, úgy hogy a billentyűhöz nyúlnia nem kell. A 7. ábrán (t) egy a puskaagyon megfelelően megerősített hamis agy, mely egy szekrény alakjában van kiképezve és a (q) czélzószerkezet ezen a szekrényen van megerősítve, a mennyiben avval az (u) csukló segélyével van összekapcsolva, úgy hogy a (v) födél fölemelésénél a czélzókeretet gyorsan függélyes helyzetbe vihetjük, mint az a rajzon látható. A szekrény (w) feneke ugyancsak forgatható, tehát a szekrényben más tárgyakat is elhelyezhetünk. A (v) födelet a fölállított czélzószerkezet rögzítésére is lehet használni, mely esetben a födelet a megfigyelésre alkalmas nyílással láthatjuk el. A 8. ábrán (x) a puskán alkalmazott hasíték vagy horony, (y) egy ezen megerősített fémlemez, mely berendezés a czélzókészűléknek a puskán való megerősítésére szolgál. Ugyanis a készülék egy toldata pontosan az (x) horonyba illik. A 9. ábrán, mely a czélzókészűlék legmegfelelőbb megerősítési módját tünteti föl, (z) egy rövid cső, mely az agy mögött függélyesen van megerősítve. (1) és (2) egymásban teleszkópcsőszerűen eltolható csövek, melyek közül az előbbi a külső végén egy (3) tükröt és az utóbbi egy (4) tükröt visel. Az alsó (2) cső (5)-nél a (z) csövön csuklósan van megerősítve. (6) egy görbített rúd, mely az (1) csövön van megerősítve és abból a 10. ábrán látható módon kinyúlik. A (6) rúd görbülete igen csekély és gyakorlatilag egyenes rudat is lehet használni. (7) a (z) csövön megerősített fül, melyben a (6) rúd tolódik el. (8) egy kisebb távcső, mely a (2) csövön a (4) tükörrel szemben meg van erősítve. Hogy a szerkezetet különböző távolságoknak megfelelően állíthassuk be, a (2) csövet emeljük vagy sülyesztjük, ez által a (7) fülbe fogódzó (6) rúd az (1) és (2) csöveket az (5) csap körül forgatja, tehát a czélzószerkezet középvonala az irányvonalra mindig merőleges marad. A fénysugarak bevezetésére minden esetben megfelelő nyílások szolgálnak. Ha a készüléket a puskaagyon alkalmazzuk, egy keretet vagy hamis agyat kell használni, mint az a 6. ábrán látható, hogy a katona a visszalökést a mellével vagy vállával fölfoghassa. A (z) csövet vagy hüvelyt a puskaagyon oly módon kell elrendezni, hogy ha a czélzóberendezés a legmélyebb helyzetében van, a középvonala merőleges legyen a legrövidebb czéltávolság irányvonalára. Ebből a czélból a puskaagyon és a (z) csövön vonalak vannak alkalmazva és a hüvely megerősítésénél arra kell ügyelni, hogy az agy és cső eme vonalai egymással párhuzamosak legyenek. A cső keresztmetszete természetesen tetszőleges lehet. Ha a czélzószerkezetet a 9. ábrán látható módon erősítjük meg a puskán, czélszerű ha a távolság léptéket a czélzókészűléken alkalmazzuk, hogy a teleszkópszerűen eltolható csöveket a kellő távolságnak megfelelően állíthassuk be. Ebben az esetben az irányzékon a beállítószerkezet el is maradhat. Gép puskákon hasonló módon erősítjük meg a czélzókészűléket, mint kézipuskákon és csak egyes részletek módosulnak. Szükség esetén a tükröket szines üveggel födhetjük, hogy a villanásokat elkerülhessük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Czélzó- készülék lőfegyverekhez, mely két vagy több oly módon elhelyezett (3 4) vágy (d—q) tükörből áll, hogy az első a czélvonalban a nézőke mögött, az utolsó pedig a katona szeme előtt