21163. lajstromszámú szabadalom • Dákó
I — 2 — lesz, úgy hogy a dákót (h) tekercsrúgó előrelökheti. A lökés biztonsága czéljából (c) gyűrű mögött egy megfelelően vezetett erősebb (o) tekercsrúgó van alkalmazva, mely a dákó visszapattanását megakadályozza. A cső másik végébe esetleg egy szilárdan megerősített (p) dákórészt csavarhatunk. Föntiekből világos tehát, hogy a dákónak kézzel való mozgatása és vezetése szükségtelen, a dákó súlya és hossza a lökés helyességére semmi befolyással nem bír, és a labdát minden körülmények között pontosan azon részén lökhetjük meg, a mely részén azt meglökni kívánjuk, úgy hogy a lökés biztonsága nem annyira a játékos ügyességétől, mint számításától függ. A lökés erélyét szabályozhatjuk az által, hogy a dákó végét a labdától távolabbra, vagy közelebbre állítjuk. Természetes, hogy a dákó alakja, mérete, valamint a rögzítő berendezés és fölszerelése tetszés szerinti lehet, a nélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk. SZABADALMI IGÉNY. Dákó, mely áll az (a) csőben vezetett és az elfordulás ellen biztosított (c) gyűrűvei összekötött (f) dákórészből, mely (e) szájdarabban központosán van vezetve és (h) tekercsrúgó, valamint az erősebb (o) tekercsrúgó hatása folytán a csőből kilökhető, továbbá a (c) gyűrű egy fúrásában vezetett és rúgóval terhelt (i) peczekből, valamint a cső (1) kivágásán kinyúló, meghajlított (m) rúgóból, melynél a dákó mozgatásakor (i) peczek (1) kivágásba csappan, úgy hogy a dákó rögzíttetik és (m) rúgónak (n) gombjának megnyomása után a szabaddá lett (f) dákó kilöketik. (1 rajzln]) mcliókicttol.) PALLA6 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDAJA BUDAPESTEN