21133. lajstromszámú szabadalom • Berendezés acetylén és levegő meghatározott arányú keverékének önműködő előállítására
Mihelyt az (a) tartályban a gáznyomás akkora, hogy a (t) rugók egyikének feszültségét legyőzi, az illető (p) nyomás-szabályozó szelepnek (r, q) szelepei záródnak és azután a szerint, a mint az egyik vagy másik (t) rúgó feszültsége nagyobb, vagy a (k) gázmotor és a vele hajtott légszivattyú helyez- | tetik működésen kívül, vagy az acetyléunek az (e) tartóból az (a) tartályba való bevezetése szűnik meg. Ha pedig mindkét (p) nyomás-szabályozó szelep egyenlő nyomásra van beállítva, úgy ezek az (a) tartályt a gázmotortól és (e) tartótól egyidejűleg zárják el. Föltéve, hogy az acetylén-fejlesztő carbid-adagolója az (e) gazométer harang- i jának befolyása alatt áll, az acetylén-fejlődés szintén önműködően szabályoztatik a (e) csőtoldat és (d) cső közé igtatott nyomásszabályozó szelep által az (a) tartályban uralkodó nyomásnak megfelelően. A kétütemű (k) gázmotor iker-mótor gyanánt kiképezettnek képzeltetik, melynek ; forgattyúi 180° alatt vannak ékelve, mi mellett mindegyik munkahenger a mótortengely által vezetett (o) tápszeleppel van ellátva, melyhez a levegő-acetylén keverék az (n) csövön keresztül vezettetik; ezen motor magától indul meg, ha a hozzátartozó (p) nyomás-szabályozó szelepen keresztül levegő-acetylén keverék vezettetik a hengerbe, miután a keverék gyújtását az (a) tartályból táplált láng által melegített izzócsövecske vagy villamos gyújtó-készúlék eszközli. A jelen berendezés tehát teljesen önműködően, a levegő-acetylén keverék mindenkori fogyasztásának megfelelően működik. A levegő-acetylén keverék keverési arányát az által szabjuk meg. hogy a két (t) rúgónak megfelelő kezdeti feszültséget adunk. A (j) légszivattyút a vezetékből táplált levegő-acetylén keverékkel hajtott gázmotor helyett más, pl. vízmótorral is hajthatnék; ez esetben a motort tápláló vezeték egyrészt a vezetékben uralkodó nyomás, másrészt a (t) rúgó hatása alatt álló (s) dugattyútól függő (q, r) szelepekkel befolyásolható. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés acetylén és levegő határozott arányú keverékének önműködő előállítására, jellemezve az által, hogy úgy az acetylénuek a használati vezetékhez, mint a hajtóközegnek a vezetéket levegővel tápláló géphez való áramlása egyegy, egyrészt a használati vezetékben uralkodó nyomás, másrészt pec 2; külső terhelés alatt álló szabályozó kö eg által befolyásoltatik oly módon, hog^ a két gáznak (acetylén és le egő) a lati vezetékbe való 1 ramlása B- -- • szabályozó közegre 1 ,ó nyomá;^g*g ségnek megfelelően történhetik. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNY'ARSA8ÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.