21124. lajstromszámú szabadalom • Vezetékkapcsolás elektromos vonatok számára
- a -úgy a menetirányt nem befolyásoló egyéb kapcsolások számára is két-két vezetéket alkalmazhatunk. Ezen vezetékeket két csoportra osztjuk és minden egyes csoportot a különböző homlokoldalakon elrendezett két kapcsolási kontaktussal kötjük össze. A mellékelt rajzok 1. és 2. ábrái a kapcsolásnak egyik foganatosítási alakját láttatják. Az (al a2), valamint (bl b2) vezetéknek a menetirányt nem befolyásoló kapcsolások létesítésére szolgálnak, a hol is egy és ugyanazon kapcsolást vagy az (al), ill. (bl), vagy pedig az (a2), ill. (b2) vezetékek segélyével foganatosíthatjuk, (v) és (r) az előre- és hátramenet számára szolgáló vezetékeket jelölik. Az (al bl) és (v) vezetékek, és az (a2 b2) és (r) vezetékek egy-egy csoporttá vannak egyesítve és a megfelelő (kl k2) kapcsolási kontaktusokkal vannak összekötve, ill. mozgatható kapcsolási részekké vannak egyesítve. A két (wl w2) kocsinak (1. ábra) normális állásánál a kocsik egynemű vezetékei vannak egymással összekötve. Ha azonban az egyik a (w2) kocsi (2. ábra) megfordított állásban kapcsoltatik a (wl) kocsihoz, akkor az első kocsinak (al bl v) vezetékei a másodikkocsinak (a2 b2 r) vezetékeivel kapcsoltatnak össze. Ezen összeköttetés az előzők szerint helyes kapcsoláshoz vezet és az egész szerkezet igen könnyen szerelhető. Az elrendezésnek egy másik egyszerűbb foganatosítási alakja a 3. és 4. ábrákban van föltüntetve, melynél az összekapcsolás egy közbenső kapcsoló rész segélyével történik. Minden egyes kocsin a hossztengely mindkét oldalán és előnyösen attól egyenlő távolságban a (kl), ill. (k2) kapcsolási kontaktusok vannak elrendezve, még pedig az egyik a mellső homlokoldalon, a másik pedig a hátsó homlokoldalon. Ezen kontaktusok az (a b v és r) vezetékek segélyével egymással vannak összekötve, melyek közül (v és r) az előre- és hátramenet számára szolgáló kormányvezetékek, míg (a és b) a menetiránytól független kapcsolások számára szolgáló vezetékek. Az összes vezetékek a kocsi hossztengelyét keresztezik. Normális állásnál a (wl w2) kocsiknak egynemű vezetékei a közbenső, mozgatható (z) rész segélyével (3. ábra) vannak egymással összekötve. Hogy már most az egyik, pl. a (w2) kocsi megfordított állásánál (4. ábra), a vezetékeket ugyanazon vagy hasonló közbenső rész által egymással összekapcsolhassuk, az (a és b) vezetekek, melyek a menetirányt nem befolyásoló kapcsolásokat létesítik, egyszer keresztezik egymást és hasonló módon a közbenső rész illető vezetékei is egyszer keresztezve vannak. Ez által a (w2) kocsi megfordított állásánál a (z) közbenső rész segélyével a (wl) kocsinak (v b a r) vezetékei a (w2) kocsinak (r b a v) vezetékeivel köttetnek össze és ez által a helyes kapcsolást érjük el. Ezen utóbbi foganatosítási alaknál a vezetékek ugyan valamivel nehezebben szerelhetők, mint az előző foganatosítási alaknál, de e helyett minden egyes kocsinál a vezetékeknek egy része és két kapcsolási kontaktus fölöslegessé válik. SZABADALMI IGÉNY. Vezetékkapcsolás elektromos motorkocsikból vagy motorkocsikból és közbeigtatott mellékkocsikból álló vonatok számára, az által jellemezve, hogy. a) a kocsi középvonalának mindkét oldalán minden egyes kapcsolás számára egyegy vezeték van elrendezve, vagy b) az összes vezetékek akként vannak elrendezve, hogy azok a kocsi középvonalát keresztezik, oly czélból, hogy a kapcsolási kontaktusokat, melyek a vezetékek végeit egyesítik, a homlokoldalakon a kocsi középvonalától rendezhessük el, és hogy a szemben fekvő kontaktusok összeköttetése által az öszszes vezetékeknek egymással való helyes kapcsolását tegyük lehetővé anélkül, hogy a kocsik összeállításakor azoknak egymáshoz viszonyított állására tekintettel kellene lennünk. P^IL-AÍ RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA 3iX APESTE* (2 rajzlap melléklettel).