21100. lajstromszámú szabadalom • Borotváló ecset
- 2 Czélszerű minden ecsetet egy papirosszalaggal körülvenni, melyet használat előtt leszakítunk, úgy hogy a papirosszalag jelenléte annak ellenőrzéseül szolgál, liogy az ecset vájjon nem volt-e használatban. Az anyag, melyből az ecset készül, az ecset sterilizálását, illetőleg fertőtlenítését teszi lehetővé, úgy hogy a betegségek átvitelének veszélye teljesen ki van zárva. Jelen találmány továbbá egy az ecset számára alkalmazott fogantyúra vonatkozik, a mely lehetővé teszi, hogy minden esetben új köteget helyezzünk belé, mely köteget a készítésére használt anyag minősége szerint vagy egyszeri használat után eldobunk, vagy pedig különleges műveletekkel egy második, veszély nélküli használatra készítünk elő. Az új fogantyú lehetségessé teszi, hogy a használt köteget belőle egyszerű módon kivegyük és újjal helyettesítsük. Az új fogantyú lényege abban áll, hogy a fogantyúnak részben üreges, a rostköteg fqlvételére szolgáló bensejében szorítók, illetőleg kapcsok vannak elrendezve, melyek a köteget bizonyos állásban rögzítik. A mellékelt rajz az új fogantyút kétfoganatosítási alakban tünteti föl. 1. ábra az első foganatosítási alaknak hosszmetszetben való ábrázolása; 2. ábra ennek részletrajza; 3. ábra ugyanennek nézete; 4. ábra a második foganatosítási alaknak hosszmetszetben való ábrázolása; 5., 6. és 7. ábra ennek részletrajzai. Az 1. és 2. ábrában föltüntetett fogantyúnál a fából, kaucsukból vagy hasonló anyagból készített (a) fejre (b) fémhüvelyt erősítjük valamely csavarmenetezett gyűrű segélyével. Ezen (b) fémhüvelybe az áttört (c) hüvely betolható; a (c) hüvely alsó részén a fából, ebonitból vagy hasonló anyagból készült (d) gyűrű van erősítve, mely megakadályozza azt, hogy az ecseten lévő hab az ujjakra folyjék. A (c) hüvely (2. ábra) bizonyos számú kivágással bír, melyekben fölső végükkel a hüvelyhez símúló (e) nyelvek vannak elrendezve. Az (e) nyelvek, mint az az 1. és 2. ábrából látható, lefelé vastagodnak és akként vannak elrendezve, hogy nyugalmi állásukban a hüvely kerületéből kilépnek, mint clZ cl 2. ábrán világosan föl van tüntetve. Ha ezen hüvelybe az ecsetet betesszük és a hüvelyt a benne ülő ecsettel együtt az (a) fejrészhez csavarolt (b) hüvelybe toljuk, akkora lefelé vastagodó (e) nyelvek a (c) hüvelybe tolatnak és az ecsetet az ecsetfej alatt úgy megszorítják, hogy annak kiesése kizártnak tekinthető. A használt ecsetek kicserélése czéljából csak a (c) hüvelyt kell a (b) hüvelyből kihúznunk, mire az ecset könynyen eltávolítható és újjal pótolható. Az új ecset ismét szilárdan ül, ha a (c) hüvelyt a (b) hüvelybe toljuk. A második foganatosítási alak, mely a 3—7. ábrákban van föltüntetve, az előbb leírttól a szorítók mozgásának módjában különbözik. Az (a) fejrészre (f) lemez (g) karimájával van fölerősítve, mely (f) lemez közepén egy (h) karimával ellátott kör alakú nyílás van (4. és 6. ábra). Az (f) lemez bizonyos számú (jelen esetben három) exczentrikus (i) hasítékkal bír (6. ábra). Az (f) lemez középső köralakú nyílásába egy második (1) lemez (k) hüvelye lép, mely lemez a 7. ábra szerint bizonyos számú (jelen esetben három) radiális l (m) hasítékkal bír. A (h) karima és (k) hüvely között az (n) rúgó fölvételére szolgáló hézag van, mely rúgónak egyik vége az (a) fejrészben, másik vége pedig az (1) lemezben van megerősítve. Az (f) lemez és az (1) lemez fölé (o) hollandi anya nyúlik, a melybe alul a külső (b) fémhüvely csavaróltatik, mely hüvely az alsó részén, az első foganatosítási alaknak megfelelően (d) ebonit gyűrűvel van ellátva. Ha a (b) hüvelyt az (o) anyába csavaroljuk, akkor az (1) lemez az anyában megszóríttatik, úgy hogy az anyával és a hüvellyel egy szilárd egészet alkot, mely az (a) fejrészhez képest elcsavarható, mimellett az (n) rúgó megfeszül; a csavarás megszűntével az egyes részek kezdeti helyzetükbe térnek vissza. A (b) hüvely bensejében (p) szorítók van-