21019. lajstromszámú szabadalom • Árnyékszék öblítőkészülék
Ezen készülék működése a következő: (A) tartány addig telik meg vízzel, míg az emelkedő víz által (S) szelep (D) légvezető csövet el nem zárja, minthogy a vízszin fölött lévő összeszorult levegő a vízre nyomást gyakorol, így tehát (D) csőnek bevagy kicsavarása által az (A) tartányban szükségelt vízállás szabályozható illetőleg meghatározható. Ha (K) emeltyűkart a lelógó zsinórnál fogva lehúzzuk, (F) szeleptányér lefelé fordul, úgy hogy (E) csőtoldat torkolata szabaddá lesz és a víz (A) tartányból (B) alsó részbe, innét pedig (N) csövön át az árnyékszék csészébe folyik. Mihelyt a zsinórt eleresztjük (F) csésze (Ll) futó súly hatása folytán eredeti helyzetébe visszatér és a ! víz további lefolyása meg van gátolva. SZABADALMI IGÉNY. Árnyékszék-öblítő készülék, jellemezve az árnyékszék csészével összekötött (B) alsó részbe helyezett (A) víztartány fölső csavarmenettel ellátott (C) csőtoldatában állítható (D) légvezető csőben vezetett és az emelkedő víz- által záródó (S) szelep, valamint a tartány fenéklapjában alkalmazott (E) csőtoldat és ezen csőtoldat elzárására szolgáló berendezés által, mely elzáró berendezés áll a (B) alsó részben forgathatóan ágyazott (J) tengelyre erősített (F) szelepcsészéből és ezen tengely egyik végére erősített kétkarú emeltyűből, melynek hosszabb (L) karján (Ll) futósúly van alkalmazva, rövidebb (K) karja pedig a húzó zsinórral van összekötve. il rajzlap melléklettel.) PALLA8 R-SZVÉNYTÁR8A8ÁG NYOMDÁJA BUOAPESTe*