21016. lajstromszámú szabadalom • Visszahúzó szerkezet differencziális előretoló szerkezettel bíró forgó kőzetfúró gépek számára
mellső (bal), valamint hátsó (jobb) oldalán kapcsolási fogakkal van ellátva és két, ugyancsak kapcsolási fogakkal ellátott (y) és (z) rész tartozik hozzá, melyek közül az első a gépállványon, a második pedig a (d) keréken ül. A kapcsolási gyűrűnek az orsó előre vagy visszamenesztése czéljából való elállítása már most a legegyszerűbben úgy történhetnék, hogy a gyűrűt fölületén ismeretes módon egy bevágott horonnyal látnók el, mellyel egy állító emeltyű villája kapcsolódnék. Ha már most ezen emelttyűre még egy oly rúgó hatna, mely azt tartósan akként állítaná be, hogy az (x) kapcsolási gyűrű a (d) kerékhez szoríttatnék, akkor a gép kezelése még egyszerűbb volna, mivel az emeltyűt ekkor csak az orsó visszahaladásának rövid ideje alatt kellece működtetni, az előremenesztés sokkal hosszabb ideje alatt pedig a rúgó hatása alatt állna. Ezen legegyszerűbb szerkezet helyett a 2. ábrában egy csak kevéssel komplikáltabb van föltüntetve, mivel ezzel egyszersmint a gépnek megsérülések ellenében való biztosítását is elérjük, mi a hajtó műnek gyakorlati használhatóságára nézve rendkívül nagy fontosságú. Ha az (x) gyűrűnek a gépállvánnyal való kapcsolása által ugyanis az orsó visszahaladását előidéztük, a (k) orsófejnek végül a gépállványhoz kell ütköznie. Minthogy pedig az erőgép a hajtást szakadatlanul folytatja, ez esetben, hacsak a gépet kezelő munkás a kapcsolást már előzőleg föl í.em oldotta, az orsófejnek a gépállványhoz való ütközése pillanatában vagy az erőgépet kellene hirtelen megállítani, vagy pedig valamely géprésznek kel lene eltörnie. Egy a hajtó szerkezetbe iktatott súrlódási kapcsolás gyakorlatilag szintén csak keveset használna. A gép tartóssága tehát főleg a kezelő személyzet éberségétől függne. Hogy az ebben rejlő veszélyt elkerüljük, a gépet akként rendezzük el, hogy az orsó fej, ill. valamely más, az orsó elején elrendezett vastagítás a gépállvány helyett, valamely hosszirányban eltolható géprészbe ütközzék, mely akként van elrendezve, hogy ez esetben az (x) gyűrűnek a gépállvánnyal kézzel létesített kapcsolatát ismét megszünteti. Ezen czélból az (m) csavaranya, mint azt a 2. ábra mutatja, nem közvetlenül a gép állványában, hanem egy ennek belsejében hosszirányban eltolható (g) csapágy szel enczében van ágyazva, mely viszont az (11) csapok segélyével a gépállványon kívül lévő (1) állító hüvellyel van összekötve. A kézzel működtetett (0) emeltyű már most az ábrából közvetlenül látható módon mindkét (1 és g) hüvelyt egyidejűleg elcsúsztatja. Ez utóbbi azonban karimával ellátott hátsó (a rajzon jobboldali) végén csak kis mozgástérrel van körülvéve, melyet ezen (g) hüvely az (x) kapcsolási gyűrűvel összecsavarolt (t) födéllel képezi és így az (0) emeltyű által a két (1) és (g) hüvelyen kiviil egyszersmint az (x) kapcsolási gyűrű is eltolatik. Emellett megjegyzendő, hogy az (1 és g) hüvelyek csak hosszirányban csúsztathatók el, az (x) kapcsolási gyűrű pedig a (d) kerékkel való összeköttetése esetében ezzel egyidejűleg forog, miért is az (x és g) részeknek nem szabad egy darabból államok. Az (1) állító hüvely továbbá mellső (a rajzon bal) végén részben akként van elzárva, hogy a 2. ábrán csak csekély részében föltíintetett (s) csavarorsó ugyan keresztül mehet, a (k) orsófej azonban nem. Ez utóbbi visszahaladásánál az (1) állítóhüvely mellső gyűrűfölűletéhez ütközik és ezt a .(g) csapágyszelenczével, az (0) emeltyű rövid karjával és az (x) kapcsolási gyűrűvel együtt hátratolja. Ezáltal azonban a csavaranya és a gépállvány között kézzel létesített kapcsolat ismét azonnal föloldatik úgy, hogy az orsó beékelődése teljesen ki van zárva. Hogy a gépet kezelő munkásnak ezen elrendezésnél is csak az orsó visszamenesztése alatt kelljen az (0) emeltyűt fogva tartania, a (g) csapágyszelencze és a gépállvány között lévő gyűrűalakú kivágásban még az (f) rúgó is van elrendezve, mely a (g) csapágyszeleuczét az (1) állító hüvellyel