20721. lajstromszámú szabadalom • Gép szalmatokok előállítására

varrószerkezethez szállítja, ott az isme­retes lánczöltések szerint összevarrja, az összevarrott szalmaréteget egyidejűleg tokká alakítja és a varrást oly módon varrja el, hogy az föl ne bomolhassék, végül pedig a fonalat elvarrása után elvágja, úgy hogy a tokot a formahen­gerről szabadon le lehet húzni. Az 1. alatt védett gép egy kiviteli mó­dozata, jellemezve a gépbe berakandó szalmaréteget előkészítő szerkezet által, mely egy rugalmas lábító segélyével vízszintes irányban mozgatott (89) haj­togató sínből, egy (95) feszítő sínből és egy mellső végén elzárható, az asztal (101) hosszanti hornyába betolható csíp­tetőolló által, melynek segélyével a már hajtogatott szalmaréteg a szállító lán­czokra vitetik, miközben a (13) záróke­ret lehajlítása után ez a csiptetőolló szárainak összenyomása által annak el­zárását nyitja és a csíptető szabad ki­húzását lehetővé teszi. Az 1. alatt védett gép egy kiviteli mó­dozata, melynél a megvarrott szalmaré­tegeknek a (17) hengerre hajlítása (68) megfogok és egy súly hatása által állan­dóan megfeszített (75) végtelen zsinór vagy kötél segélyével történik, mely (66) megfogok egy külön (65) kereszttenge­lyen vannak alkalmazva és ez az egyik homlokvégén egy (64) fogaskereket visel, melyet a (62) kettős fogasrúd fölső fog­sora mozgat előre és hátra, míg a fo­gasrúd alsó fogsora egy részben foga­zott, a (7) melléktengelyre ékelt (59) fogaskerékbe fogódzik és akkor, mikor a kapcsolat közte és az (59) fogaskerék között megszakad, a (81) rúgó által az eredeti állásába vitetik vissza és így a (64) fogaskereket a (66) megfogókkal a nyugalmi helyzetbe vezeti. 4. Az 1. alatt védett szalmatok varrógép egy kiviteli módozata, melynél a kész szalmatok varrására használt fonalat a (37) fonálfogón megerősített (x) olló vágja el és a levágott fonál végét egy­idejűleg a fonálfogó tartja fogva, mely­nek mozgását egy a formahenger ten­gelye irányában mozgó rúgó (47) sín létesíti, mely sín a rúgónyomás alatt álló (49) kettős emelő és a (7) mellékten­gelyre ékelt (52) exczenterkorong létesíti, miközben a fogók hátsó végei a (17) formahengerben alkalmazott rúgós, egy irányban lehajlítható (58) hüvelykeken csúsznak és ezek által kinyittatnak, visszafelé mozgásuknál azonban nem be­folyásoltatnak és az (54) rugók hatása alatt a záró helyzetbe pattannak vissza. 5. Az 1. alatt védett szalmatokvarrógép egy kiviteli módozata, jellemezve a (17) formahengerben tengelyirányban vezetett (36) sínen ülő (35) fonalvezető csap ál­tal, mely a varrófonalat a kellő pillanat­ban vezeti a horgostű alá, a horgostü lefelé mozgásánál, tehát a húrok áthú­zásánál ismét visszatérnek és a fonalat eleresztik, mely mozgás a (29) tűexczen­terrel mereven összekötött (44) exczenter­horonnyal bíró (45) karmantyú és (41) (43) emelőszerkezet segélyével történik. (5 rajzlap melléklettel.; PALLA» HÉ8ZVÉMYTAÍWAŐÁ0 NYOMDÁJA BUDAPöÍKN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom