20695. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés különböző szinű elektromos fény előállítására
_ u -gítani, míg ha mérsékelt vastagra és hosszúra szabjuk, aktív vége fölmelegíti működésen kívül lévő végét is s így mindkét végénél világítani fog. A kondenzátornak és az önindukczió-tekercsnek a lámpa üzembehelyezése után nem szükséges az áramkörbe bekapcsolva maradniok, hanem ugyanezen szerkezetet fölhasználhatjuk egymás után, a többi lámpák ívfényének megindításához. A kondenzátornak az áramvezetékben való jelenléte azonban csak előnyös lehet, mert ez által az áram hatása egyenletesebben nyilvánul. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás az elektromos ívfény színének módosítására, jellemezve az által, hogy a fényív sugarához folytatólagosan az elektromosságot vezető gőzöket juttatunk. 2. Az 1. igényponttal védett eljárás, jellemezve az által, hogy a fényívet alacsony hőmérsékletnél párolgó elektróda vagy elektródákból hozzuk létre és a fény szinét vezető gőzöknek a fényívhez való juttatása segélyével módosítjuk. 3. Eljárás fehér szinű elektromos ívfény előállítására, jellemezve az által, hogy a fényívet oly sarkak között képezzük ki, melyek közül legalább az egyik alacsony hőfoknál párolgó anyagból áll és az ívfényhez folytatólagosan oly vezető gőzöket juttatunk, melyeknek spectruma az elektródát képező anyag spectrumát kiegészíti. 4. Eljárás ívfénynek egy átlátszó falakkal bíró kamrában oly módon való előállítására, hogy a sarkak egyikét oly alacsony hőmérsékletnél párolgó anyagból készítjük, mely fémanyagoknak hozzávezetésénél a fényív szinét megfesti, hol a burkoló kamra belső oldalát a szétbontástól vagy átlátszatlanná válástól úgy óvjuk meg, hogy a fémi eredetű anyagok kémiai aktivitását közömbösítjük. 5. Eljárás elektromos fénynek oly módon való előállítására, hogy a fényívet higanygőz segélyével képezzük és a keletkező fény szinét az által módosítjuk, hogy a fényívhez ionizált állapotban lévő fémi eredetű gőzöket vezetünk. 6. Eljárás az elektromos fényív színének módosítására, mely abban áll, hogy a sarkaknál egy vagy több alkáli fém halogén sóit rendezzük el. 7. Eljárás elektromos fénynek oly módon való előállítására, hogy az elektromos áramot közömbösített fémi származású gőzökön vezetjük át. 8. Eljárás elektromos fénynek oly módon való előállítására, hogy az áramot ionizált fémi eredetű gőzökön vezetjük át. 9. Eljárás higany-elektróda segélyével előállított elektromos fényív színének módosítására, jellemezve az által, hogy az elektródához, vagy elektródákhoz vízmentes lithiumjodidot és natriumjodidot adagolunk, esetleg valamely közömbös anyag hozzákeverése mellett. 10. Eljárás higanyelektróda segélyével előállított elektromos fényív színének módosítására, jellemezve az által, hogy az elektródához vagy elektródákhoz vízmentes, fémi eredetű halogén sókat adagolunk, hol a színmódosítás fokát állékony halogén sók, nevezetesen kaleziumfiuoridnak az előbbiekhez való elegyítése által szabályozhatjuk. 11. Eljárás elektromos ívfény előállítására, jellemezve az által, hogy a sarkakat, 111. elektródákat oly zárt kamrában rendezzük el. melynek belső tere ritkított hydrogénnel van megtöltve és a fény szinét vezető gőzök segélyével módosítjuk. 12. A 11. pontban igényelt eljárásnál a lámpa-burkolat átlátszóságának megóvása, jellemezve az által, hogy a fény színének módosítására rendelt fémeket az üvegképző savak sói alakjában rendezzük el az elektródánál, vagy elektródáknál. 13. A 11. pontban védett eljárásnál a fény sziliének módosítására oly anyagok alkalmazása, melyek az alkáli fémek metaszilikátjaiból állanak, melyekhez szükség esetén még, közömbösítő anyag gyanánt, kalcziumfluoridot elegyíthetünk. 14. Az 1—13. igénypontokban védett eljárás