20064. lajstromszámú szabadalom • Farkalapács

pontban kellene végbemennie, minthogy különben az egyes részek könnyen eltörhetnének. Ha ellenben a (k) rögzítőtag saját súlyának hatása következtében, vagy külön súlyok vagy rúgók hatása alatt fokozatosan és önműködően követi a kalapácsnyél vagy kalapácsfarok mozgását a rögzítés egészen biztosan történik és a hajtótag tovább mozgását mi sem akadályozza. A (k) rögzítőtagnak lengőkar alakjában való kiképezése helyett természetesen hoszszanti irányban eltolódó, vezetékekbeágyazott rögzítőtagot is lehet alkalmazni, mely egy rúgó hatása alatt állván, automatikusan mozog a rögzített végállásába. Természetesen szükséges, hogy a rögzítőtagnak a rajzon látható alakjánál, mikor az lengőkar gyanánt van kiképezve, ez a biztosítás, mint az az 5. ábrán látható, minden nehézség nélkül végbe mehet. Ha ellenben a rögzítőtagot a kalapácsnyél lengéssíkjában forgó retesz képezi, egy külön závárt kell alkalmazni, mely a reteszbe ennek szélső állásánál belefogódzik. Ha a nyugalmi helyzetet biztosító závárt nyitjuk, a retesz a kalapácsnyelet követve a záró'helyzetbe megy és mikor eme mozgása végpontjában elérkezett, itt egy kilincs vagy más hasonló tag által biztosíttatik. Ha ezt az utóbb említett kilincset kiváltjuk, a leeső kalapácsnyél hatása alatt a kalapács a nyugalmi helyzetébe tér vissza, melyben a zárókilincs által mindaddig biztosíttatik, míg a kalapácsnyelet rögzíteni akarjuk. A rajzon ábrázolt lengő rögzítőtag esetében a kalapácsnyél szabaddá tétele czéljából magától érthetően szükséges, hogy a (k) lengőkart egy tetszőleges alkalmas berendezés segélyével, pl. a (t) állítóemelő vagy az (u) súllyal terhelt emelő segélyével a záróhelyzetből eltávolítsuk és a neutrális helyzetben egy tetszőleges alkalmas rögzítő berendezés segélyével biztosítsuk, hogy a kalapács következő mozgásánál a (k) rögzítőtag önműködően ne kapcsolódjék be. Míg eddig a kalapácsfark lenyomására I az ismeretes exczenterkorongok és hasonlók használtattak, a szóban lévő találmány szerint a (q) haj főtengelyen, melyet kézi vagy géperővel lehet forgatni, egy (a al) kettős korong van alkalmazva (1. a 2. ábrán elölnézetben). Ez a (q) tengelylyel mereven kapcsolt kettőskorong két szemben fekvő pontján a kalapácsfarkra ható (b) görgőkkel van ellátva. Mint az az 1. ábrán látható, a kalapácsfark az (a al) kettőskorong hézagába nyúlik be, úgy hogy a kettős korong ama föladatának, hogy a kalapácsfarkat két oldalt vezesse, kiválóan megfelelő. Az (a al) kettőskorongnak azonban az is czélja, hogy a (b) görgőket könnyen be lehessen állítani, t. i. eme görgőknek a kettőskorong középpontjától mért távolságát és így a kalapács löketét meg lehessen változtatni. Ebből a czélból a kettőskorongon a (d) beállító nyílások vannak alkalmazva, melyekbe a (b) görgők csapjait könnyen be lehet tolni. Mint az a csatolt rajzon is jelezve van, a görgők megfelelő beállításával a kalapács löketét is megváltoztathatjuk. Ugyanebből a czélból a (b) görgők csapjait sugárirányú hasítékokban is lehetne vezetni és állító csavarok segélyével a(q) tengelytől való távolságukat megfelelően beállítani. A kalapács egy további javítását a kalapácsnyél és ennek (c) tengelyének kapcsolása képezi. Erre a czélra egy különlegesen kiképezett (e) sarú szolgál, mely ezen a helyen a föllépő lökések ellen biztosított kapcsolatot létesít (1. a 3. ábrán is elölnézetben). Ez a sarú a kalapácsnyelet három oldalt körül veszi és a fölcsavart (f) födőlap segélyével fogva tartja. A (c) csapok (3. ábra) a sarúval egy darabból készülnek. Alul (r) hevederek csatlakoznak a sarúhoz, hogy ezeken az (1) rúgós emelőt meg lehessen erősíteni. A találmány keretébe tartozik ezenkívül a kalapács fejében alkalmazott (h) betét megfelelő kiképzése. Hogy ugyanis ezeket a betéteket könnyen ki lehessen váltani, a nélkül, hogy ez a kalapácsfej-