19270. lajstromszámú szabadalom • Önműködő mérleg tömegtermékek s hasonlók súlyának meghatározására

- 2 — (2) síndarabok vannak erősítve. Az (1) keret (3) bakocskák közvetítésével a (4) lengő­emeltyűkön nyugszik. Az utóbbiak (5) éles tengely körül forognak és másik végük a (6) élük által a (7) függesztőkben nyugsza­nak. Az utóbbiak ismét (8) élre támaszkod­nak, mely (9) keresztemeltyűn van alkal­mazva. A (9) emeltyű (10) élével (11) bakon forog, másik végén lévő (12) éle pedig (13) függesztőn nyugszik. A (13) függesztő egy vékony (14) aczélszalaggal van kapcsolat­ban, mely (15) görgő körül fut és másik végén (16) ellensúly függ. A (17) él körül forgó (15) görgő (18) ingával együtt lengő mérleget képez. A (16) ellensúly oly nehéz, hogy nemcsak a hidat és emeltyűt egyen­súlyozza, hanem az üres szállítókocsit és ezenkívül a megterhelésnek már említett legkisebb súlyát is, úgy, hogy a mondott lengőmérleg a megterhelésnek csak csekély, a legkisebb súlyon túlmenő részével van hivatva egyensúlyt tartani. A (15) göigő a már említett (18) ingán kívül még egy (19) kart is tart, mely két (20 és 21) görgőcs­kével van ellátva a két (22 ós 23) szám­lálómű működtetése czéljából. A bizonyos meghatározott súllyal meg­terhelt mérleg működési módja a követ- J kező: Föltéve, hogy a mérleghídra egy szállító­kocsi nehézkedik, mely pontosan az előbb meghatározott legkisebb súllyal van ter­helve, akkor a teher hatása alatt a (18) inga függőleges helyzetet foglal el. Ezáltal a (19) kar (20) görgőjének a (24) nyúlvány ellen kifejtett ellenállása megszűnik. A (25) könyökemeltyü ekkor (26) kis súly együtt­működésével lengést végezhet, mely lengés (27) vonókar és (28) emeltyű által a (22) számlálóműre vitetik át. A (28) emeltyű lengése eszközli a súlyadat előugrását, mely a meghatározott legkisebb terhelésnek felel meg. A nagyobb súllyal megterhelt kocsi ellen­ben a (18) ingának nagyobb kilengését esz­közli, miáltal a (19) kar (21) görgőcskéje egy (29) fogasrudat eltol és (30) fogaskerék segélyével az alsó (23) csúszó számláló­művet működteti. A (29) fogasrúd eltolása pontosan a terheléstöbblet arányában tör­ténik, tehát a (23) számláló-művön a ter­helés-többlet súlyadatai pontosan kifejez­tetnek. A megterhelés eltávolítása után a mérleg visszatérésénél a számláló-művek nem men­nek vissza nullra s így az előbb följegyzett súlyadatok láthatók maradnak. A következő mérések adatai önműködően az előzőkhöz adatnak úgy, hogy bizonyos idő múlva a mérlegre vitt összes tehernek összsúlya le­olvasható és pedig a meghatározott leg­kisebb terhelések a fölső számsorban, míg az előre meg nem határozott terhelési több­letek az alsó számsorban. Összeadás által az elszállított rakomány összes súlya ki­számítható, mint már föntebb is említettük, hol az összeadás önműködően történik, úgy, hogy az összeredmény egy számsorban fejez­tetik ki. Előrebocsátottuk, hogy minden üres kocsi egyenlő súllyal bír és ezen súly a mérlegen ki van egyenlítve, úgy, hogy a számláló­művek adatai tisztán csak a megterhelés súlyát mutatják. Ahelyett, hogy a mérleghidat oly módon rendeznénk be, hogy arra szállítókocsik tolhatók, egy tartánnyal vagy hasonlóval is fölszerelhetjük, mely megtölthető és ismét kiüríthető. A két számlálómű berendezése a 4., 5. és 6. ábrákon pontosan szemlélhető. A (29) fogasrúd (30) fogaskereket hajtja, mely a (31) tengelyre lazán van szerelve. A (30) fogaskeréknek (32) zárókilincse a (31) ten­gelyre erősített (33) zárókerékbe kapaszko­dik. Ugyancsak a (31) tengellyel még egy (34) kerék is szilárd összeköttetésben áll, úgy, hogy ezek együtt forognak és ezáltal a számlálóműnek (35) tengellyel szilárdan összefüggő (36) fogaskereke, valamint az egyes számjegyeknek megfelelő (37) tárcsája is forgásba jön s a túlsúly «egyes» kilo­grammjait mutatja. A (38) «tizes», valamint a «százas» stb. tárcsák ismét a föntebbi berendezéssel vannak ellátva é3 mozgásuk alkalmával mindig egy számjeggyel ugranak tovább. A már említett berendezés, mely arra

Next

/
Oldalképek
Tartalom