19184. lajstromszámú szabadalom • Mótorjármű
- 5 -csap megnyittatik és ismét a rendes menynyiségű tüzelő anyag vezettetik a tüzelő szerkezethez s ezáltal a víz forralása és a gőz fejlesztése gyorsíttatik. A tüzelés szabályozására szolgáló (D2) szerkezetnek diafragma-kamrájába a víz (Bl) tartányból (B2) önműködő gőzgenerátor tápláló által a (dl4) vezeték közvetítésével történik, mely diafragma-kamrával a később említendő (bl) vezeték közvetítésével áll kapcsolatban (3. ábra). Az (A) mótorköpenyben elrendezett (Bl) víztartányból a víz (b) vezetéken át folyik ki, mely a (Bl) víztartány fenekétől indul ki, innen hátrafelé nyúlik s itt ismét fölemelkedve, közlekedésben áll az önműködő gőzgenerátor (B2) szabályozó szerkezetének (b2) vízcsövével, hol az említett szabályozó szerkezet a nehézkedés alapelve szerint működik (11 15. ábrák). (b2) vízcsőtől (bl) vezeték, mely mint föntebb említettük, a (dl4) vezetékkel közlekedik, innen lefelé nyúlik s a tűzhely alatt végigvezettetvén, a gőzgenerátornak mellső végénél (b3) tekercset képez. Innen a (bl) vezeték rézsút irányban a függélyes (a3) csősort egymással összekapcsoló (a5) keresztcsőhöz vezettetik. Ezen elrendezésnél tehát a víz (Bl) tartányból (b2) vízcsőbe vezettetik, s a gőzgenerátornak vízzel való táplálását közvetetlenül ez utóbbi eszközli. Midőn az (a4) vízcsövek hőhatásának tétetnek ki, az ezen (a4) csövekben fejlesztett gőz (b4) vezetékeken keresztül (2. ábra) a függélyesen álló (a2) csősort egymással összekapcsoló keresztesövön át az első (b5) gőzszeperátorba áramlik. Innen a gőz (bö) vezetéken keresztül a második (b7) szeparátorba tódul, honnan (b8) vezetéken keresztül a túlhevített gőzt tartalmazó (b9) tartányba jut. A túlhevített gőzt befogadó (b9) tartány (blO) vezeték közvetítésével kapcsolatban áll a (b2) vízcsővel. Viszont a (b2) vízcsőtől a fáradt gőzök elvezetésére szolgáló (bll) cső a (Bl) víztartály fölső szakaszába torkollik (3. ábra). A gőzgenerátor táplálására szolgáló (B2) szerkezet (b 12) tolattyúkamrával van fölszerelve, mellyel (blO és bll) vezetékek közlekednek, hol ugyanezen vezetékek (bl3) toldatoknál a (1)2) vízcsővel is kapcsolatban állanak. Viszont a (b2) vízkamra a (bl2) tolattyúkamrával (bl5 és blG) nyílásokon át közlekedik, mely nyílások közül a (blö) a gőzgenerátor tápszerkezetének egyik vége közelében, míg a másik (blö) nyílás ugyanezen tápszerkezet másik vége közelében foglal helyet. Maga a (bl4) tolattyú két (b 17 és (bl 8) fúrattál van ellátva, míg (b 19) tolattyúrúd megfelelő (b20) tömítőperselyen vezettetik. Az egész szerkezet két végénél egy-egy (b21) füllel bír, melyeknek közvetítésével megfelelő csavarszögek segélyével a (glö) kerethez erősíttetik. Ha a (bl4) tolattyú azon állást foglalja el, mely a 11. ábrán van föltüntetve, úgy (bl7) fúrata (blö) nyílással és (bl) vezetékkel, míg(bl8) fúrata (blO) vezetékkel s ezen át (bl3) toldatnál a (b2) vízcsővel közlekedik. A tápvíz vezetésére szolgáló (b) vezetéket ez alkalommal (bl4) tolattyú elzárja. Ezen állás mellett tehát a (b2) vízcsőben lévő víz (b15) nyíláson, a tolattyúnak (bl7) furatán és (bl) vezetéken keresztül szabadon folyhatik a gőzgenerátorhoz s ugyanekkor a gőz (blO) vezetéken, a tolattyúnak (bl8) fúratán és az ezen furattal közlekedő (bl3) i vezetéken át szabadon betódulhat a (b2) I -vízcsőben lévő víz fölé, úgy hogy ezen (b2) | vízcsőben a víz mindig egyenletes nyomás alatt tartatik. Ha (bl4) tolattyú hátrafelé mozog s a 13. ábrán bemutatott állást foglalja el, a közlekedés a tápvíznek (bl) vezetéke és (b2) vízcső közt, valamint a gőz vezetésére szolgáló (blO) vezeték és (b2) vízcső közt, mint ez az említett ábrán látható, elzáratik, míg ellenben a fáradt gőz elvezetésére szolgáló (bll) vezeték megnyittatik és a gőz (b2) vízcsőből (bl3) vezetéken át a (bl4) tolattyúban kiképezett (1)22) bemélyítésbe s innen (bll) vezetéken át a (Bl) víztartányba tódul, mint ez a 3. ábrán látható. Ha a tolattyú hátrafelé való mozgásában a legszélső határt elérte, mint ez a 15. ábrán látható, úgy a víz a (Bl) víztartányból (b) vezetéken keresztül a (bl4) tolattyúban kiképezett (b23) bemélyítésbe s innen (blö)