18949. lajstromszámú szabadalom • Robbanó mótor
— 3 -mellett lévő végállásában marad, minthogy a két fölületére ható nyomás egyenlő. Másszóval egészen addig a pillanatig, míg a (13) szelep elzáródik, minden oly módon folyik le, mintha a segéddugattyú alkalmazva nem is volna. De amint a motordugattyú befejezte löketének első felét és a (13) szelep elzáródott, a (11) segéddugattyút a keverék, melyet a fődugattyú tovább komprimál, előre hajtja és a (11) segéddugattyú ennek következtében a (10) kamara feneke felé mozog. Abban a pillanatban, melyben a (13) szelep elzáródik (mi a dugattyú első fél löketének befejeztével történik), a mótorhengerben és a (10) kamarában lévő keverék nyomása egyenlő a henger és a kamara térfogata összegének és a keverék által az adott pillanatban elfoglal térfogatnak viszo-8-1-2 nyával, vagyis a nyomás ^ =1 666. Az ezalatt a nyomás alatt a (10) kamarában lévő keverék akkor, mikor azt a légköri nyomásig, vagyis a kifuvatás ideje alatt uralkodott nyomásig kiterjedni engednők, akkora térfogatot foglalna el, mely a most uralkodó nyomásnak a (10) kamara térfogatának sorozatával egyenlő, vagyis 2x 1'666=3-332 térfogat egységet. Tehát a komprimálásnál az (1) hengerből a (10) kamarába annyi keverék áramlott át, melynek térfogata 3 332—2=1-332 térfogat rész Ennek következtében az (1) hengerben kevesebb keverék van,mint előbb, melynek légköri nyomás alatt mért térfogata 8—1-332=6 668, vagyis miután ebben a pillanatban a (13) szelep elzáródik, az (1) henger töltése 6 668 térfogatrész fog lenni. Mikor a (13) szelep elzáródott, a (2) fődugattyú megkezdi a kompresszió löketét. A (11) segéddugattyúra, melynek (12) nyílásai vannak zárva, ebben a pillanatban a fődugattyú felé fordult oldalán nyomás hat, a segéddugattyú a (10) kamara feneke felé eltolódik és abban a keveréket, mint azt az első esetben leírtuk, megsüríti. A (11) segéddugattyú két fölületére ható nyomás egymást egyensúlyban tartja és minthogy a dugattyú egyik oldalán, (mely a munkahenger felé fordul) a töltés térfogata I 6 667, másik oldalán (mely a (10) kamara felé fordul) a töltés térfogata 3'32, az összes töltés 6'668-)-3'332=10. De ez a (10) térfogat a kompresszió szakaszának végén'csak a (10) kamarának megfelelő 2 térfogatot foglalja el, tehát a keverék nyomása ebben a pillanatban is 10 2=5 fog lenni. A segéddugattyú helyzetét ugyancsak könnyen megállapíthatjuk ; a légköri nyomás alatt 6-668 térfogat egységet elfoglaló keverék térfogata 5 atm. nyomás alatt 6-6685=l-3339, a (10) kamarában lévő keverék térfogata pedig 3-332'5=06664. Ha az egész töltést akarjuk a hengerbe bevezetni, a (13) szelep az egész kompressziólöket alatt nyitva van, ennek következtében az egész töltés a (10) kamarába nyomatik át és a (13) segéddugattyú az egész löket alatt mozdulatlan marad. 3. A robbanás és munka végzés időszaka. A kompresszió löket végén a töltést képező keverék a szokásos módon a (28) szelepet fölemelő (26) emelő hatása következtében gyujtatik meg. Minthogy a robbanás következtében a (11) segéddugattyú a (10) kamara feneke felé mozogna, a segéddugattyút abban a pillanatban, melyben a kompresszió szakasza befejeződött, meg kell állítani. A megállítás valamely tetszőleges módon végezhető, így pld. oly képen, hogy egy kilincsemelő rendszert alkalmazunk, vagy pedig még czélszerűebben oly módon, mint az a csatolt rajzon látható, hogy egy második (31) segéddugattyút alkalmazunk, mely a (32) hengerben mozog. Ez a henger egy oly folyadékkal van töltve, melyből a hő hatása alatt gőzök nem fejlődnek, pl. nehéz olajjal, mely sem túlságosan sűrű, sem túlságosan híg és mely a (11) dugattyút a robbanás és a munka végzése közben rögzíti. Hogy a (11) dugattyú a kompresszió löket közben, mialatt a (13) szelep el van zárva, eltolódhassék, a folyadék elvesztésére egy (33) vezetéket alkalmazunk, melybe a (34) szelep van beiktatva. Ez a szelep a kifuvatás egész időszaka alatt nyitva van, ellenben a beszivatás és a robbanás időszaka alatt automatikusan elzáródik.