17996. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mesterséges mészkő előállítására marómésznek kalcziumszulfáttá, kalcziumkarbonáttá és kalcziumszilikáttá való egyidejű átváltoztatása segélyével

— 2 kristályos jelleget ölt, aminő a silikátoknál ! (gránitnál és hasonlóknál) látható. A szén­savas mész azonnal képződik, a mész előbb például x /3 kénes-savas nátriummal és 1 /8 oldható kovasavval ki lesz csapatva s csak azután kezeljük szénsavval, hogy a képződő szénsavas nió>z a keletkező kénessav által ne legyen szétbontható. A mészsóknak ezen egyrészt rögtönösen, másrészt lassan végbe­menő képződése folytán a három alkatrész benső egyesülését érjük el, miáltal homogén kőanyag áll elő, amely az ismert mész­kövekkel és mészvakolatanyagokkal szem­ben tetemes keménységgel, az idő viszontag­ságai ellenében kellő ellentállóképességgel bír és amellett fényezhető is. Amint említ­tetett ugyanis, az egyes testek tulajdonságai egyesíttetnek. Természetes, hogy az említett anyagokon kívül még más indifferens pót­anyagok, mint homok stb. is hozzákever­hetek, hogy a különböző czéloknak meg­felelő alapanyagot nyerjünk. A nyert műkő strukturája ezen pót­anyagok által természetesen többé vagy kevésbbé módosul. Fölösleges az eljárás különleges kiviteli módjára közelebbről kiterjeszkedni, ameny­nyiben az eljárás lényege a leirás által rész­letesen ismertetve lett. A kicsapási művelet legczélszerűbben hideg úton eszközölhető, a lecsapódott masszák azután esetleg többé vagy kevésbbé nedves állapotban közvetlenül mint egyes darabkák használtatnak föl. va»y pedig bizonyos meghatározott alakú műkő sajtoltatik, vagy öntettetik belőlük, úgyhogy az így nyert új kő-nyersanyagok minden irányban értékesíthetők. SZABADALM' IGÉNY. Eljárás mesterséges mészkő előállítására, azáltal jellemezve, hogy marómeszet először részben kénessavval vagy kénes­savas sókkal, másodszor részben oldható kovasavval és végre szénsavval kezelünk, hogy a marómeszet hideg vagy meleg úton kénessavas, kovasavas és szén­savas mésszé átalakítjuk és hogy az ekként egyesített mész vegyületek mű­kövek vagy hasonlók előállítására legye­nek fölhasználhatók. palla6 részvén, társaság nyomdája budapesten-

Next

/
Oldalképek
Tartalom