17991. lajstromszámú szabadalom • Eljárás oly csövek előállítására, melyeknek falai több, egymással benső összeköttetésben lévő rétegből állanak

- 2 — ként, hogy az egész csövet a hegesztő hő­mérsékletre hevítjük és azután egy tölcsé­ren húzzuk át vagy hengerek között vezet­jük át, ennek következtében a részeket oly módon szorítjuk egymásra, hogy azok jól összehegedjenek. A hegesztést azonban már a munka kez­detén is végezhetjük, oly módon, hogy he­gesztő hőmérsékletre fölhevített lemezeket munkálunk meg. Ekkor a varrat közvet­lenül a cső képezésénél hegesztetik, úgy hogy a kész csövön létesített második cső azonnal az első csőre hegesztetik. Az egyes palástokat azonban oly módon is lehet kapcsolni, hogy a bevezetőleg le­írt eljárás szerint készült csövet (pl. | megolvadt fémből álló) fürdőbe mártjuk, mikor az utóbbi a cső nyitott hézagaiba be­hatol és azután, hogy a csövet kivesszük, megmerevedik, tehát a cső egyes részeit ugyancsak összeköti egymással. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás oly csövek előállítására, melyeknek falai több egymással összeköttetésben lévő rétegből állanak, az által jelle­mezve, hogy egy lemezt egy tölcséren áthúzva, csővé alakítunk át, az ily mó­don létesített csövön egy második le­mezt alakítunk át csővé, esetleg ezt az eljárást tetszőleges sokszor ismételjük és az egyes palástokat alkalmas módon egymással kapcsoljuk. (1 rajzlap melléklettel.) PALUk RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BODAPttSTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom