17871. lajstromszámú szabadalom • Automatikus csavarvágógép forgó, hegyező és csavarmetsző tengellyel és zárt metszőpofával

való eltolásával módunkban áll tehát, hogy a (3) tengelyt jobb- vagy balfelé forgas­suk, míg az (5) tengely mindig ugyanab­ban az értelemben forog. Az (5) tengely belsejében vezetett és forgása közben eltolható (5a) tengelyen van a (14) hegyezőkés fölékelve, ezért ezt a tengelyt hegyezőtengelynek nevezzük, míg a (3) tengelyben vezetett és forgása köz­ben eltolódó (3a) tengely a (15) csavar­metszőpofákat viseli és ezért met:z"tín­gelynek neveztetik. Az (5) tengelyen a (16) karmantyú tol­ható el és az (5b 5c) hasítékokban ve­zetett (17) csapszög segélyével a (18a) csavarházat viselő (18) csődarabbal van kapcsolva. A (18a) csavarházba a csavar­menetekkel ellátott (19) csavarorsó fogód­zik, mely elől a hegyezőtengelybe for­gathatóan van ágyalva és a hegyezőten­gelyen megerősített (20) födőlemez által tartatik a kellő helyzetben. A (19) csa­varorsónak elől egy négyoldalú hasábalakú mélyedése van, úgy hogy a csavarorsót egy kulcs segélyével forgatni, ennek kö­vetkeztében pedig a (18a) csavarházat és a (18) csövet eltolni lehet, minthogy a forgómozgást az (5 és 5a) tengely (5b és 5c) hasítékaiba fogódzó (17) csap meggá­tolja. A (19) csavarorsó segélyével tehát az (5) tengelyben vezetett (5a) tengelyt az elsőhöz viszonyítva, tetszés szerint lehet beállítani, hogy hosszabb vagy rövidebb csavarorsókat lehessen kihegyezni. A (16) karmantyú hornyába a (22) csapra szerelt (21) emelő fogódzik, melyre a (22a) rúgó (3. ábra) hat, úgy hogy a jelzett emelőre szerelt csiga az exczenterkorongra szorul és a csiga az exczenterkoronggal mindig érintkezésben marad. A (22a) rúgó tehát az (5a) hegyezőtengelyt mindig visszafelé, a 3. ábrán bakfelé húzza. A (3a) metszőtengely és a (15) metsző­pofa hasonló módon tolható el, mint az (5a) hegyezőtengely. A (23) karmantyú a (3a) metszőtengely­lyel ép oly módon van kapcsolva, mint a (16) karmantyú az (5a) tengellyel a (25) emelő a (23) karmantyúba fogódzik és a gépállványra szerelt (22) csap körül for­gatható, ugyanezen csap körül forgatható a (26) szögemelő is. Az utóbbinak (27) csi­gája van, mely a metszőtengelynek előre , és (29) csigája, mely a metszőtengelynek hátrafelé való mozgatására szolgál. A (2o) szögemelő a (28) csavar segélyével, mely a (25) emelő hasítékában van vezetve, hosszabb vagy rövidebb csavarok metszé sére állítható be. A hegyező- és metszőtengely leírt szer­kezete és a hajtószíjdobok és fogaskere­kek által hajtott (3 és 5) tengelyekkel való különleges kapcsolása következtében úgy a (3a), mint az (5a) tengely forgása közben a (3 és 5) tengelyben eltolható, ez az el­tolódás a (21) illletve (26) emelőket mű­ködtető (57) illetve (58 és 59) exczenter­korongoktól függ. A (2) szíjdob és (6 6') kerekek segélyé­vel az (5) tengelyre átvitt forgást az ezen lévő (30) csavar viszi tovább át. A (30) csavar a (31) csavarkerék segé­lyével az orsószékbe a (3 és 5) tenge­lyekre merőlegesen ágyalt (32) kormány­tengelyt hajtja, mely utóbbi a (33) csa­varkerék segélyével a forgást a (4) orsó­székbe hossziránybata ágyalt (34) kormány­tengelyre viszi át. A (4) orsószékre a (34a) híd van sze­relve, mely a sugárirányú hornyokkal el­látott és a hídnak egy csapja körül for­gatható köralakú (36b) tálczát viseli. Ezt a tálczát egy kilincsből és kilincskerék­ből álló kilincsmű (melynek fogtávolsága a köralakú tálcza hornyainak egymástól való távolságával egyezik meg és melyet a (37a) exczenterkorong és (38) szögemelő működtet) forgatja ugrásszerűen. A (39a1 * rúgó a kilincsmű visszafelé való mozgatá­sára szolgál. A hegyező- és metszőtengellyel szemben, azok középvonalában a csavarszögek fogva­tartására szolgáló befogófejek vannak al­kalmazva. A rajzon kétféle befogófejet ábrázoltunk, először két, a csavarszöget fogvatartó fogóval és a négy- vagy hat­szögletes fej befogására szolgáló hüvellyel

Next

/
Oldalképek
Tartalom