17851. lajstromszámú szabadalom • Zárószerkezet kapilláris nyílással ellátott könnyen illó folyadékok szállítására, eltartására, vagy fölhasználására szolgáló tartányokhoz

tartány maga is üvegből készült, evvel egy darabból áll, azonban ily kapilláris nyílás­sal ellátott üvegesövek természetesen tetsző­leges fémből való edényekhez is erősíthe­tők) a nyílástól több-kevesebb távolságban egy gombszerű (b) dudorodás van kiképezve, mely vagy űrös, mint a 2. ábrában mutatott kiviteli alaknál, vagy pedig tömör üvegből j áll, mint a 3. ábránál, hol a kapilláris nyí­lással ellátott csőnek belső iirege e helyen nem bír kibővítéssel. Az említett (b) dudo­rodásnak azon czélja van, hogy az, az öltö­nyök gombjaihoz hasonló módon rögzítse azon (i) gummigyűrűt. mely hosszúkás ovális (d) nyílásával (nem kimetszésével, mert a szalag elszakadna) a dudorodás mögé tola­tik s ily módon az utóbbi által helyén tar­tatik. A kapilláris nyílás elzárása a lehető legegyszerűbben és gyorsabban az által tör­ténik, hogy a gummigyűrűt megfogván, kissé kinyújtjuk s a kapilláris nyílás fölé helyezve, szabadon bocsátjuk. A tartány használata alkalmával az (e) nyílást úgy tesszük ismét szabaddá, hogy (i) gummigyűrűt a kapilláris nyílás fölött megfogva, kissé megnyújtjuk, oldalra toljuk és szabadon eresztjük. A gummigyűrű a tartánnyal, ennek úgy hasz­nálata alkalmával, mint használatán kívül, állandóan kapcsolatban marad a (b) dudo­j rodás közvetítésével; azonban megsérülése vagy elkopása esetén igen könnyen lev^nető és újjal helyettesíthető. SZABADALMI IGÉNY. Zárószerkezet kapilláris nyílással ellátott, könnyen illó fonadékok s hasonlók szál­lítására, eltartására vagy fölhasználására szolgáló tartányokhoz, jellemezve a rövid (i) gummiszalag vagy gyűrű által, mely gomblyukszerű (d) nyílása közvetítésével a kapilláris nyílással bíró csövön kiké­pezett (b) dudorodás (gomb) által tarta­tik helyén s a kapilláris nyílás légmentes elzárása végett az utóbbira illesztetik. (1 rajzlap melléklettel.) p allas részvény társaság nyomdája budapesten-

Next

/
Oldalképek
Tartalom