17818. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fog-gyógyászati czélokra alkalmas antiszeptikum előállítására
— 2 tehát jelentékeny technikai haladást képvisel. A nélkül, hogy az egyes anyagok előnyös tulajdonságai eltűnnének, azok hátrányai a szóban forgó vegyületek összeolvadása folytán inegsziintettetnek, a mennyiben ugyanis egy olyan termék áll elő, mely főkép a zománcztöltelékkel történő fogtöméshez tökéletesen alkalmas. A preparátumot most már. a nélkül, hogy ez idő szerint az átalakulások folyamatának vegyi formuláit megadhatnék, legczélszerűbben akként állihatjuk elő, hogy 0 5 g. morüumchloridot 10 g. porrátört boraxszal és 10 g. jodoformmal vegyítjük és e vegyületet 5 g. konczentrált karbolsavval jól összekeverjük. Az így előálló egységes masszát ezután tetszőleges alakra,pl. labdacs alakjára hozzuk, vagy pedig egyszerű por gyanánt lehetőleg légmentesen elzárjuk. Miután némely étherikus olajok, mint eukalyptus-, fahéj-, szegfű- és ánizsolaj szintén bírnak bizonyos antiseptikus értékkel és a fogfájás ellen házigyógyszerűl főkép a nép által széltéljen használtatnak, esetleg ezen anyagokat is hozzákeverhetjük a föntebbi eljárás szerint előállított antiseptikumhoz, miáltal a prepartumnak még tökéletesebb hatékonyságát érjük el. A jelen preparátummal végzett bakterio- I lógiai és fiziológiai kísérletek azt mutatták, ' hogy a nagyfokú hígításnál, mint pl. 1 :1000 a baktériumok fejlődését meggátolni képes, míg kb. l°/o-es oldatban a rothadást előidéző baktériumokat teljesen elpusztítja. A preparátum a fogak szervetlen részeit nem támadja meg, a csupasz, vagy beteg fogidegre fájdalomcsillapító hatást gyakorol, úgy hogy alkalmazása által a tömendő fog szabályszerűen kifúrható és sterilizálható, a nélkül, hogy a beteg különös fájdalmakat érezne. Miután a preparátum nem bír gyógyszer jellegével, hanem a formaiinhoz, chinosolhoz, salolhoz hasonlóan a fajlagos antiseptikumok csoportjába sorolható, az jóllehet előállításához morfium használtatik alkaloidákkal és hasonlókkal össze nem hasonlítható és így nem képvisel valamely belső gyógyszert, hanem egyszerű fertőtelenítő preparátumot képez. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás egy fogantiseptikum előállítására, az által jellemezve, hogy karbolsav és jodoform, alkálikus reakcziójú sók, mint borax, nátriumkarbonát, stb. hozzáadása közben, morfiummal egy fertőtelenítő vegyszerré vegyíttetik, úgy hogy ez által az egyes alkatrészek specziális jellege megszűnik és egy fogtömési czélokra rendkívül alkalmas új antiseptikum áll elő. paua8 részvénytársaság nvqmo-ája budapesten.