17777. lajstromszámú szabadalom • Kézi hajtószerkezet kerékpárok számára

kézzel is történhetik, mert ha az (F) fo- i gantyúból és a (g) foigattyúkarból álló for- j gattyút forgatjuk, akkor ez a (t) tengelyt, tehát a (G) fogaskereket forgatja, aminek következtében a rendes hajtó szerkezet má­sodik fogas kereke hajtatik. Ennek követ- 1 keztében tehát, ha a kerékpár lábbal hajta­tik, akkor a kézzel való hajtással könnyít­hetünk azon, vagy pedig nagyobb sebessé­get is érhetünk el. Ha pedig lábbal nem hajtatik a kerékpár, akkor pusztán kézzel is hajtható. A (K) kormányrudat a 2. ábrán jelölt középállásban (t) tengelyre húzott (R) rúgó tartja. A (K) kormányrúdnak az elfor­dítása már most a (H) hüvelynek eltolása által történik, ekkor ugyanis az (u) emelő­nek a megfelelő vége szintén vele halad, ellenkező vége pedig azzal ellenkező irány­ban mozogván, az (m) hüvelyt az (s s) tolóvilla segítségével eltolja és ez által a (K) kormányrúd (kl) vége is eltolódik, mi­által a kormányzás megtörtént. A 4. ábra a 3. ábrának egy foganatosí­tási alakja, amelynél a (H) tolóhüvely el­esik és helyébe egy I., II., III., IV. karokból álló nürnbergi ollóféle szerkezet jön szerelve és pedig 'úgy, hogy egyik vége az (F) fogan­tyúra, másik vége pedig az (ml) gyűrű (M) ; toldatára van erősítve. Természetesen itten | is ezen egész tolószerkezet, vagyis az (ml) | i hornyozott gyűrű és toldata (M), így tehác | a nürnbergi ollóféle szerkezet is az (F) fo­gantyúval együtt forog. A további működés teljesen olyan, mint a fönt leírt szerke­zetnél. i SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kézi hajtószerkezet kerékpárok számára, jellemezve a kerékpár (a) gerinczére erősített és (f) csapágyhüvelyben elhelye­zett (g g) forgattyúkkal és egy (g) láncz­kerékkel ellátott (t) tengely, továbbá az ezen levő (m) tolóhiively ennek (nl) ka­rima hornyába illő (p) gyűrű és (s s) tolórudak, az (u) kétkarú emelő és az en­nek működtetésére szolgáló (sl sl) toló­rudak, a (pl) gyűrű a (H) hüvellyel egy­bekapcsolt és (F) fogantyúra alkalmazott (ml) tolóhüvely által. 2. Az 1. alatt jellemzett hajtószerkezeten a (K) kormányrúdnak a középállásban való tartására szolgáló (R) rúgó alkalmazása. 3. Az 1. pontban igényelt kormányzó szer­kezetnek egy módosított kiviteli alakja (4. ábra), jellemezve a villaalakot képező (sl sl) tolórudak, a (pl) gyűrű az (m) toldatrésszel ellátott (ml) tolóhüvely és 1 az (M) toldatrészre és az (F) fogantyúra szerelt I., II., III., IV. karokból álló nürn­bergi ollóféle szerkezet által. (2 rajzap melléklettel.) PALLAS WÉSZVGN V rjíf S ASÍ C. NYOMDXJA BUDAPESTÉ*!

Next

/
Oldalképek
Tartalom