17707. lajstromszámú szabadalom • Újítás egymás fölött fekvő lapokból alkotott tömbökön

- 2 — A védő sínt akként is rendezhetjük el, hogy az csak az egyik guramiszalagon tol­ható el; ezen esetben a védő sín másik végét a második gummiszalag alá illesztjük, melynek feszültsége azt rögzíti. Ha a tömb lapjainak fölső szélét besza­kadás ellen szintén meg akarjuk védeni, akkor egy második védő sínt rendezünk el, mely ugyanúgy, mint az alsó szélek szá­mára szolgáló, az egyik vagy mindkét gummiszalagra van tolva, mely utóbbiaknak ezen esetben másik végükkel is a lapok fölső szélétől bizonyos távolságban kell a tömb hátlapjára erősítve lenniök. SZABADALMI IGÉNY. Újítás egymás fölött fekvő lapokból alko­tott tömbökön, az által jellemezve, hogy az (e) sín illetve sínek (f) hasítékokkal van­nak ellátva és az egyik vagy mindkét, a tömb széleitől megfelelő távolságban annak hátlapján megerősített (e) szala­gon eltolhatók úgy, hogy a sínt vagy síneket, melyek a tömbbel ekként állandó összeköttetésben állnak, a lapok szabad­dátétele czéljából könnyen a tömb hát­lapjára tolhatjuk. (1 rajzap melléklettel.) t>ALUA» KfSrvAMYTARBABÁG NYOMDÁJA BUDAPESTÉN

Next

/
Oldalképek
Tartalom