17696. lajstromszámú szabadalom • Eljárás űrös, teljesen zárt fémtartányok előállítására

(a a) fenékrész a (b2 b2) köpenyélekhez illesztett (a2 a2) karimaszélei segélyével van a (b b) köpennyel összeillesztve, amikor is az (a2 b2) hegesztési varratokat egy­mással légmentesen hegesztjük össze. (c)a munkanyilás és (d) a töltő nyilas, mely a köpenybe hegesztett és csavarmenetekkel ellátott szádnyilással bíró korongból áll. A 7., 8. és 9. ábrák az előállítás menetét tüntetik föl. Először is a (bl bl) köpeny­varrat összehegesztése és a (d) szádkorong behegesztése által a köpenyt készítjük el; azután a (c) munkanyilással ellátott (a) fenékrészt illesztjük a köpenyhez a másik nyitott köpeny végén át az (a2 b2) hegesz­tési varrathoz vezetjük a kecskelábot és a varratot a köpenynek és fenéknek a hordó tengelye körül való forgatása közben lassan­kint összehegesztjük. Ezután az egyik ol­dalán még nyitott hordót megfordítjuk, a (c) munkanyiláson át a kecskelábot bevezetjük, a második fenékrészt a karima szélével a még nyitott köpenyéihez illesztjük és a hordó forgatása közben ezen varratot is összehegesztjük. A már most a munkanyilá­sának kivételével elzárt hordót szádnyilásán keresztül megfelelő kecskelábra helyezzük és ennek alátámasztó része fölött a (c) szád­korongot behegesztjük (9. ábra), minek megtörténtével a bordó minden oldalról el van zárva. Kis hordók előállításához hasonlóan ké­szítjük a 10., II. és 12. ábrákban föltünte­tett, gömbalakú folyadékszállító gömböt, (a a) a két egyenlő nagyságú félgömb ; (c) a szád­korong, melybe lapos szádat csavarolunk vagy melyet fadugóval zárhatunk el. A 10. ábra az (a2 a2) varrat hegesztési módját láttatja, amikor is a kecskelábot a (d) munkanyiláson át dugjuk be; ezután a | (c) szád- vagy nyakkorongot is behegeszt­jük; a gömböt végre a szád- vagy nyak­nyiláson át a kecskelábra helyezzük és már most a munkanyilást a (c) koronggal elzár­juk, amikor is a gömb minden oldalról el van zárva és kész. A 13. és 14. ábrákban föltiintetett, folya­dékot vagy szilárd anyagot szállító, három vagy több élű palaczkokon, melyek csává­ról ható töltő nyakkal vagy az ismert csavaros tömítéssel vannak ellátva, a rendes elzáró korongok helyett közvetlenül a nyakkorongot alkalmazzuk záró résznek. A 15. és 16. ábrák csonka kúp alakjával bíró bója előállítását láttatják. A kisebb fenékrészben megmaradó nyilást a keresztül­húzott vonórúd segélyével légmentesen be­csavaroljuk. Nagyobb bójákat, melyekbe be lehet bújni, búvónyilással látunk el, me­lyen keresztül mindkét vonórúd lánczkoron­got behegeszthetjük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás űrös fémtartályoknak (hordóknak), szállító gömböknek és palaczkoknak, bó­jáknak stb. előállítására, jellemezve az által, hogy a fémrészeket a köpenyfölü lettel karimák segélyével kötjük össze, melyek bár a fémrészekkel egy darabban készülnek, mégis a köpenyfölület egy részét képezik, minthogy a köpenyfölület alkotójával összeesnek, ahol is az egyes részeket villamos hegesztés által kötjük össze egymással. 2. Az 1. alatt igényelt eljárásnál az űrös fémtartályok egyik fenékrészében egy munkanyilás elrendezése, mely az űrös testet képező részek összehegesztésénél a szerszámnak a tartály belsejébe való | bevezetését teszi lehetővé és azután egy behegesztett lemez segélyével elzáratik. (2 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom