17670. lajstromszámú szabadalom • Lánczhegesztő gép

szetű horony bemunkálva, az üllő és kala­pács többi része pedig kivágva, úgy hogy a kalapács minden esetben érje a hegesz­tendő darabot. Oly kalapácsoknál és üllők­nél, melyeknél a félköralakú horony a ka­lapács és üllő egész fölületén végignyúlik, a kalapács a hegesztés helyét föltétlenül biztosan nem érheti, minthogy az üt:s ere­jét a lánczszem el nem égett része fogja föl. Jó hegesztés szempontjából az is fon­tos, hogy a hegesztendő részt a kalapács az ütés előtt ne érje, minthogy ellenkező esetben a hegesztés helye idő előtt hűlne le. Az eddigi hegesztő gépeknél eme föl­tétel sincs teljesítve. A szóban lévő találmány tárgya • már most egy lánczhegesztő gép, melynél a fön­tebb jelzett körülmények figyelembe vé­tettek. Ennek megfelelően az U-alakban meghajlított lánczszemek egymást elkerülő két szárát oly módon hajlítjuk egymásra, hogy a hegesztő hőmérsékletnek kitett két vége az időelőtti lehűlés elkerülése ezé Íjából a formáló pofákat előzetesen ne érintse és a kalapács a hegesztést egyet­len ütéssel csak akkor végezze, mikor a kalapácson lévő ütköző az összehegesz­tendő részeket a kellő helyzetbe vitte és melynél továbbá úgy a fölső, mint az alsó pofa csakis a hegesztés helyének környe­zetében van félköralakú horonnyal el'átvr, úgy hogy a hegesztés helyét a kalapács­nak minden esetben érnie kell éá hogy az anyag nemcsak a hegesztés helyén, hanem ennek köizvetlen környezetében is, hol a vas szerkezete ugyancsak megváltozott, a jelzett rész az anyag oldalirányú eltolása által tökéletesen összehegesztetik és tömö­ríttetik. Magától érthető, hogy ily gép segélyével épen oly jól lehet olyan lánczszemeket is előállítani, a melyeknél a lánczszem he­gesztési helye a szem hosszanti oldalán van, mint a mily jól hegeszthetők oly lán­ezok, melyeknél a hegesztés helye a láncz­szem görbülésénél van. A következőkben az 1—19. ábra alapján egy gépet irunk le, mely a lánczszemeket a hosszanti oldalu­kon hegeszti. Ha a hegesztést a láncz^z:m görbületénél kívánjuk végezni, csakis a sab­lonokat kell akként módosítani, mint az a 26—29. ábrán látható. A csatolt rajzokon az 1., 2. és 3. ábra a gép elölnézete, füg­gélyes metszete és fölűlnézete, a 4. ábra a be- és kikapcsoló szerkezet egy részletrajza, az 5. ábra a formáló pofákat mozgató be­rendezés részletrajza, a 6. ábra a hegesztő berendezés alap­rajza, a 7., 8. és 9. ábra a fölső sablon nézete, metszete és alaprajza, a 10., 11. és 12. ábra az alsó sablont az ebben lévő lehajlított, de még össze nem hegesztett lánczszemmel együtt alaprajz­ban, hátulnézetben és metszetben ábrá­zolja, a 13. és 14. ábra a hegesztés czéljábál elő­zetesen alakított lánczszem két nézetét mu­tatja, a 15. és 16. ábra a láncztartót metszetek­ben és fölűlnézetben ábrázolja, a 17. ábra az alsó és fölső sablon függé­lyes metszete, a 18. ábra a formáló pofákat nyitott, a 19. ábra zárt állapotban mutatja. Az (1) gépállványban a folytonos forgást végző (2) tengely van ágyazva, mely a (3) exezenter - tengelyre lazán fölhúzott, (4) kapcsoló fogakkal ellátott (5) kereket a (6) kerék segélyével ugyancsak folytonos for­gásnak indítja. A (3) tengelyre a (7) kap­csoló karmántyú van fölhúzva, mely a ten­gely forgásában részt vesz, de azon tengely irányában eltolódik. A (3) tengelyen alkal­mazott (8) rúgó a (7) karmantyút az (5) kerékkel kapcsolatba hozni törekszik. A (7) karmantyúnak a lejtős (10) fölülettel ellátott (9) kikapcsoló ütközéke van. A (7) karmantyú forgásánál a (10) fölület a (11) rúgó segélyével előrenyomott és a (12 13 és 14) lábitó berendezés segélyével viss:a­tolható (15) ütköző rúdba ütközik, minek következtében a (7) karmantyú, minthogy a (15) rúd oldalirányban ki nem térhet, ki­kapcsoltatik (lásd a 3. és 4. ábrát).

Next

/
Oldalképek
Tartalom