17636. lajstromszámú szabadalom • Életmentő vizijármű

rolt két szakaszban elrendezett (i) ülőhelye­ket foglalják el s (f) forgattyúk működtetése által, melyek mint a 2. ábrából látható, egy­mással 90°-ú szögben vannak elrendezve, a vizikerekeket forgásba hozzák s ezzel az egész járművet a kivánt irányban előre vagy hátra mozgatják. Eközben, mint már föntebb is említettük, a (p) kosár szintén szolgálhat utasok befogadására is, úgy hogy a találmánybeli vizijármü aránylag számos egyén befogadására alkalmassá válik. (c) gyűrűs tereknek belső oldalán egy-egy, használaton kiviili állapotban légmentesen tömített (s) nyílás van kiképezve, azon czél­ból, hogy azon keresztül a vizikerekek szük­ség esetén belülről kijavíthatok legyenek. Mint a fentebbiekből látható, a találmány­beli vizijármü kiképzésénél fogva különösen alkalmas arra is, hogy életmentő készülék gyanánt is használtassék. SZABADALMI IGÉNY. Életmentő vizijármü, jellemezve a forgattyú gyanánt kiképezett (f) kigörbítésekkel ellátott (a) tengelyre ékelt, (c) gyűrűs légtérrel körülvett s külső oldalain (r) lapátokkal fölszerelt (b) vizikerekek által, melyeknek belső terében (a) tengelyre (h) karok és (g) tartók segélyével (i) ülő­helyek vannak lazán fölfüggesztve. (1 rajzlap melléklettel.) PÁLL" RÉSZVÉN VTARSABAG NYOMDXJA BUDAPBSTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom