17625. lajstromszámú szabadalom • Készülék gyógyszereknek (fertőtlenítő szer) bizonyos meghatározott mennyiségben való elpárologtatására

a (k) dómot körülvevő szektorokra osztott | (n) abroncsok között elosztva helyezzük el. | A készülék kezelése a következő: Az üstöt 8—9 tized részében vízzel tölt­jük meg, azután a (k) dóm nyílását az (1) dugóval elzárjuk, figyelve arra, hogy az (m) eső alsó vége vízbe ne merüljön. Ezután a (k) dóm köré helyezik az (n) abroncsot és az elpárologtatandó anyag illetve anyagok kívánt mennyiségét az (n) abroncs szektorai közé helyezzük el. Ezután addig égetjük a (d) és (e) kanóczokat, míg a víz forrása bekövetkezik, mire az egyik lángot eloltjuk és a másikat úgy állítjuk be, hogy a víz : forrása nyugodtan tovább tartson, mindaddig míg az elpárologtatandó anyag, illetve anya­gok teljesen elhasználtatnak. SZABADALMI IGÉNY. Készülék gyógyszerek (fertőztelenítő szerek) meghatározott viszonyú, tömegben való elpárologtatására, jellemezve az által, hogy az elpárologtatandó anyagokat oly czélszerűen fűtött (i) üst (j) falán he­lyezzük el, melynek tartalma egy hosszú függőleges (m) csövön távozva a külső léghűtő képessége által lecsapódva az üstbe visszafolyik, a nélkül, hogy az elpárologtatandó anyaggal keverednék il rajzlap melléklettel.) PAL' >9 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom