17611. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés üreges vagy lapos fémtesteknek alakítására, átalakítására és egyesítésére
— 3 A (») burkolatban a több részből álló (m) matricza van elhelyezve, melynek belső fölülete (d) rajzokkal és azonkívül (a) áttörésekkel van ellátva. A tárgyat a (d) pontokon kell rajzokkal díszíteni, egyúttal pedig az (a) pontokon kilyukasztani. Ekkor az illető tárgy belső fölületét csak egy (K) ragasztóanyag vagy ólomr teggel kell bevonni, mely egyúttal a hézag széleinek tömítésére is szolgál. Azonkívül még igen sokféleképen lehet a matriczát kiképezni, minthogy úgy szerkezeti tekintetben, mint az anyag megválasztása tekintetében sokféle módosítás lehetséges. így pl. a több ízben említett aczéllemezek sík fém-, üveg-, porezellán-, ezement-, gyps-és más lemezekkel helyettesíthetők, azonkívül több matricza csoportot is lehet öszsze.íllítani, melyek egy és az ugyanazon tárgyat különböző fázisaiban állítják elő. A sajtó tartályának magának is van egy jellemző részlete. A tartályt a mesterséges csőszerkezeteknél szokásos módon abroncsok segélyével lehet merevíteni, hogy a tartály a kellő szilárdsággal bírjon. A tartályt (6., 7. és 8. ábra) a belső nyomás ellen az által is ellenállóbbá lehet tenni, hogy egy külön akkumulátor segélyével az (R) tartályfal és az első (I) abroncs között lévő (Z) térbe abban a pillanatban, a melyben a belső nyomás túlságosan nagy lesz, nyomás alatt álló vizet vezetünk be. Ennek következtében a belső fal tehermentesül, anélkül, hogy az abroncsra lényegesen nagyobb nyomás hatna. Magától érthető, hogy a szükséges vizet egy külön akkumulátor szolgáltathatja, melynek nyomása nem nagyobb, mint a tartály megengedett maximális igénybevételénél nagyobb nyomás. Ha pl. a tartály szakítási igénybevételének megfelelő nyomást, pl. 6000 atrn. nyomást elértünk és ha ezt a nyomást még fokozni akarjuk, mert az (I és II) gyűrűk nagyobb igénybevételt engednek meg. a (Z) csatornákba nagy nyomású vizet vezetünk. Ily módon sikerül egy oly tartályt létesíteni, melynél a nyomás fokozatos kisebbítésére szolgáló (Zl, Z2) stb. terekbe (7a. ábra) a sajtolás közben nyomás alatt álló vizet léhet bevezetni. Ebből a ezélból, — ha a tartályban a nyomás egy bizonyos fokot elért, a tehermentesítést a tartályból vétt különböző nagyságú nyomás alatt álló víz bevezetésével akarjuk végezni, — a jelzett közöket csavarmenet alakú csatornák gyanánt képezzük ki és mindegyik köz előtt egy-egy nyomásszabályozót iktatunk be, vagy pedig az egyes közöket bizonyos nyomás alatt álló vizet tartalmazó akkumulátorokkal kötjük össze. A 6. ábra a tartály egy kiviteli módozatát ábrázolja, melynél a tartály kúpos vagy csúcsos és a tulajdonképeni tartály és az (I) gyűrű között a jelzett (Z) közök vannak alkalmazva. A 7. ábra egy ék vagy csavarzárás — a lövegeknél használt zárhoz hasonló zárral bíró — tartályt ábrázol, melyet könnyen lehet nyitni és melyben a matriczákkal ellátott tárgyakat gyorsan lehet elhelyezni, illetve abból kivenni. A dugattyú mindkét esetben alulról fölfelé mozog. A 7a. ábrán látható kiviteli módozatnál egy mozgatható (R) tartállyal és fix (P) dugattyúval ellátott szivattyú van alkalmazva. Ebben az esetben a föntebb leírt zár el is maradhat. A rajzon (W) a dugattyú, (C) a henger, (R) az abroncs tartály, melynek abroncsai között csatorna alakú (Zl, Z2) közök vannak, (Q) az (S) oszlopok segélyével a sajtóval kapcsolt keresztdarab és (P) az áttört (L) betétre támaszkodó dugattyú. A tartályban a (g) tárgyak vannak a vízben elhelyezve, mely vizet a dugattyú, illetőleg a tartály fölemelésével és a (P) dugattyú benyomásával hozzuk a kellő nagy — mintegy 5 — 10000 atm. nyomás alá. Minél nagyobb a tartály, annál több tárgy helyezhető el abban, mely tárgyak egyszerre egy löket időtartama alatt sajtolhatok. A sajtolás körülbelül egy perczet vesz igénybe. Rövid, vastag vagy terjedelmes tárgyak sajtolására rövid, tág tartályt fogunk választani, hosszú tárgyak sajtolására, melyek sokféle toldattal vagy díszítéssel látandók el, hosszú, szűk tartályt. A leírt sajtókat szivattyúk segélyével tartjuk üzemben, egy specziális, főleg kis