17604. lajstromszámú szabadalom • Újítások kazán és egyéb tüzelések mozgó lánczrostélyain

— 2 — való kilendiilése szabályozható. Ezen czél­ból az (1) tagnak fölső vége egy tömbbel áll összeköttetésben, mely az (m) kulisszá­nak hasítékából eltolható és abban az (o) szorító emeltyű segélyével rögzíthető úgy, hogy a hajtó exczenter alakjának a forgási sebességének állandósága mellett az (e) ki­lincsnek kilendiilése szabályozható. A jelen találmány szerint továbbá a (p) töltő garat a helyett, hogy mint eddig a tüzelésnek mozgatható (a) kerékvázán lenne megerősítve, vagy avval egy darabot ké­pezne, az I. és 2. ábrákban látható módon a kazán, illetőleg kazántiizelés homlokfalán vagy ennek előugró (q) részén van megerő­sítve, még pedig úgy, hogy ez által leve­gőnek a töltő garat és kazánhomlok közé való behatolása meg van akadályozva, míg másrészt a (p) garatban foglalt tüzelő anyag közvetlenül a (b) lánczrostélyon nyugodván, maga akadályozza meg a levegőnek a tűz fölé való behatolását (2. ábra). A kazán mellső részén végig terjedő, a tüzelésre ráboruló (r) boltozás a föl-alá tol­ható (s) ajtóval bír a rostélyon fekvő anyag­réteg vastagságának szabályozhatósága czél­jából. Ezen ajtó az (u) kézikerék segélyével forgatható (t.) csavarorsó közvetítésével emel­hető vagy siilyeszthető. Ezen ajtó egyszer­smind arra szolgál, hogy lehűtse a kívül lévő tüzelőanyagot és így meggátolja, hogy az tüzet fogjon. Az ajtó továbbá, amint a 3. ábrából látható, úgy szerkeszthető, hogy az a szokásos kazánajtók módjára függélyes sarokvasak körül elforgatható és így az adagolás ezen rostélyra is kézzel legyen szükség esetén foganatosítható. A szerke­zetnek oldalas (v) tartó lemezei a (w) fala­zásban vannak megerősítve és nincsenek az (a) kerékvázon megerősítve, úgy, hogy szo­ros zárás létesül ezen (v) oldallemezek es az említett (a) kerékváz között, a levegő ezen oldalas behatolásának meggátlására. A tüzelés hátsó részében egy vagy több (y) borító lemez van elrendezve, mely alsó végével az (yl) harántrudon vagy egy fala­zott gáton nyugszik, míg mellső vége szo­rosan csatlakozik a lánczrostélynak vízszin­tes síkjához és így megakadályozza a leve­| gőnek ezen ponton való behatolását másrészt kényszerítvén a tüzelés végére ért finom hamut, hogy a (wl) hamutérbe hulljon. A nagyobb és keményebb salakdarabok az (y) lemez mentén a (vi) térbe jutnak, mely­nek alsó végén az (ul) ajtó van elrendezve szintén normálisan, megakadályozván a, le­vegőnek az (y) borító lemez és a (tl) láng­hid közé való behatolását, de időnkint (sl) csapja körül elforgatható, hogy a. salakda­rabok a (wl) liaraútérbe legyenek ejthetők, amikor is az (ul) ajtónak ezen elforgatása az (ol) fogasszegment és evvel kapcsolódó végnélküli (rl) csiga közvetítésével fogana­tosítható, melynek (ql) tengelye a kazán hosszán végig fut és mellső, a kazánon kí­vül lévő végén a (pl) forgattyúval van el­látva. Az (y) borító lemez sajátos alátámasz­tása következtében egy a lemez és a láncz­rostély közé szoruló salakdarabnak ékha­tása alatt megemelkedik, de mihelyt ezen hatás a salaknak átejtése következtében megszűnik, a borító lemez visszaesik nor­mális helyzetébe, A 6—9. ábrákban egy oly szerkezet van bemutatva, mely lehetővé te­szi a lánczrostéfy mozgási sebességének mó­dosítását. Amint látható, a hajtó csigának (i) csapjára hasítékos (nl) szegment van sze­relve, mely az (nl) burkolatot hordja, amely arra szolgál, hogy a (k) kapcsoló keréknek fogait részben elfödje. Ha tehát az (a 1) szeg­mentet elmozgatjuk, akkor ezen (ml) bur­kolat kisebb-nagyobb számú fogat fog el­födni az (e) kilincs pályájából, úgy hogy az exczenter működésének állandósága mel­lett a kapcsoló kerék a kapcsoló kilincs mozgásának egy bizonyos részében műkö­désen kívül tartatik. Az (nl) szegment min­den kivánt állásában a fix (jl) toldatban ágyazott (kl i l) szorítócsap és csavaranya segélyével rögzíthető. SZABADALMI IGÉNYEK. I. Mozgó lánczrostéllyal bíró tüzeléseknél egy csavarorsó vagy hasonló szerkezet segélyével megemelhető és siilyeszthető, esetleg közönséges tüzelőajtó módjára függélyes sarkok körül is nyitható (s) ajtónak elrendezése a rostélyon fekvő

Next

/
Oldalképek
Tartalom