17597. lajstromszámú szabadalom • Eljárás oktatási és szemléltetési czélokra rendelt ábráknak és hasonlóknak átlátszó palaszerű réteggel való bevonására

- 3 — gongyölés alkalmával ezen réteg könnyen megrepedezhet s esetleg egyes darabok le­válhatnak belőle. A jelen találmány tárgyát képező eljárás szerint az említett hátrányok teljesen kikü­szöbölhetők s annak segélyével nemcsak térképek, hanem azonkívül más természetű ábrázolatok, pl. a boncztan, mechanika, tech­nika, mathematika és más tudományág kö­rébe tartozó oly fali táblák is előállíthatók, melyek alkalmasak arra, hogy krétával vagy más letörölhető írószerrel az előadás alkal­mával utánrajzoltassanak, ill. kitöltessenek. Hogy valamely föKiletre krétával, pasz­tellel, vagy hasonlóval vonalakat húzhassunk, ahoz szükséges, hogy ezen fölületnek bi­zonyos érdességet kölcsönözzünk, mely kö­rülbelül megfelel a közönséges palatáblák felülete érdességének. Ezt a jelen találmány szerint azáltal érjük el, hogy azon lapot melyen a kiegészítendő ábra már föl van rajzolva, valamely közönséges nyomtató­henger segélyével egy réteg nyúlós, ragadós lakkal vonjuk be. Ezen lakk-réteg fölrakása után és megszáradása előtt az előbbit fino­man megőrölt horzskő, szilikát vagy üveg­porral hintjük be. A mennyiben az alkalma­zásba jövő por a lakkhoz szilárdan hozzátapad, az ily módon kezelt fölületek oly átlátszó réteggel vonatnak be, mely elég érdesség­gel bír arra, hogy reá krétával, pasztellel, vagy más letörölhető írószerrel a legnagyobb könnyűséggel lehet rajzolni. Azonban ily lakkot nem lehet minden anyagra közvetet­lenül rávinni, mert vannak oly anyagok is, mint pl. a papír és kéregpapír stb., melyek a lakknak egy részét beisszák. Az ily anya­gokat előzőleg a nedvesség behatolását meg­akadályozó anyaggal kell bevonni, mely czélra pl. különös előnnyel alkalmazható a «Frensch Pegamoid Sindikate Lmd.» czég­nél Parisban (Boulevard des Italiens 28. sz. a.) beszerezhető «enduit pegamoid». Csakis mi­dőn ily módon az illető anyagnak absorb czióképessége megszüntetett, kezdendő meg az utánrajzolás fölvételére szolgáló rétegnek fölrakása. A találmánybeli eljárás szerint porral behintett lakk átlátszó, rendkívül erősen tapadó, gyengén érdes, egyenletes és teljesen fénynélküli réteget képez azon lapon, melyre rávitetik. Mivel a porral behintett lakk egyenletes és .átlátszó réteget képez, avval bármily finoman és élesen megrajzolt ábrák bevon­hatók. anélkül, hogy a réteg alatt lévő rajz tisztasága és élénksége azáltal szenvedne. Az ily módon beporozott lakkal födött tér­képek nemcsak épen alátétek gyanánt szol­gálhatnak. mint a viaszkosvászonból vagy úgynevezett palavászonból álló térképek, hanem előnyösen fölhasználhatók a földrajzi elemek tanulmányozására is. Az ily különleges tanulmányra szolgáló térképeknél a földrajzi elemek (tengerek, hegyek stb.) egymástól élesen különböző színekkel nyomtattatnak. Az ily térképeken pl. a szárazföld sötét és a víz világos szín­nel nyomtattatik, míg a fok-hálózat a sötét alapon világos vonalakkal, míg a világos alapon sötét vonalakkal jelöltetik meg. Az ily módon kiállított térképeknél különösen szembeszökőleg kitűnik a szárazföldnek a vízhez való területi viszonya, azonkívül a tengerpartok és folyók vonala szintén élesen megkülönböztethetők. Az ily térképek még azon előnnyel is bírnak, hogy ha az után­rajzolandókat színes krétával vagy pasztellel rakjuk rájuk, áttekinthetőségük nagy mér­tékben emelhető. Mint már föntebb is említettük, a talál­mánybeli eljárással nemcsak térképek, hanem bármely más szemléltetési vagy oktatási czélokra szolgáló ábrák is kezelhetők és elő­állíthatók. így pl. igen alkalmas a találmány­béli eljárással kezelt lap egy csontváz föl­tüntetésére, melyre az izmok a hallgatók által rajzolandók be, vagy pedig egy gép fő elrendezésének bemutatására, hol a rész­leteket szintén a hallgatóknak kell utóbb berajzolniok stb. A porral hintett lakk-bevonattal ellátott lapoknak tartóssága oly nagy, hogy ezen bevonat nemcsak nedves szivaccsal, hanem szükség esetén kefével is lemosható. Termé­szetesen a kefével való lemosáshoz csak azon esetben folyamodunk, ha az említett réteg a többször ismételt utánrajzolás folytán nagyon tisztátalanná válik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom