17593. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a vízszintes rácsrudaknak a rácsoszlopokkal való összekötésére

rácspálczák átmérőjével egyezik meg, úgy hogy ha az egyik rácspálczát egy ily ki­vágásban elhelyezzük és azután a két (b b) részt egymásra szorítjuk, az (a) rácspálczát — mint ezt az 1., 2. és 6. ábrán látjuk szorosan befogjuk. Hogy a vízszintes pálczá­kat szorosan befoghassuk, a két (b b) fél között lévő hézag szélessége változtatható. A két fél egymásra szorítását egy vagy több (c) csavar segélyével végezhetjük, mely csavar vagy a (P) oszlop egy furatán megy át, vagy az oszlopot megkerüli. A (b b) feleket nem kell okvetlenül a (c) csavar­orsó segélyével összekötni, lehet azok kap­csolását mint az a 7. ábrán látható — szögecselés által is végezni. A szorítópofák gyanánt szereplő két (b b) fél, melyek mint azt föntebb mondottuk, belső fölületükön igen czélszerűen éles bordákkal vannak el­látva. szükség esetén edzhetők is, hogy a csavar meghúzásánál a bordák a (b b) rács­pálczákba nyomódjanak és a rácspálczákat biztosan rögzítsék. Hogy ezt még tökélete­sebben elérjük, a befogandó vízszintes rács­pálczák végeit némileg kúposán is alakít­hatjuk. Ekkor természetesen a (b b) lelek kivágásai is megfelelően vannak alakítva, úgy hogy ha a rácspálczákat a két tél között elhelyeztük és a két félt egymásra szorítottuk, a rácspálczákat kihúzni ne le­hessen. A 7. ábrán ez a berendezés lát­ható. Lehet azonban, mint az a 8. ábrából kitűnik, a rácspálczák végeit néhány kala­pácsütéssel földuzzasztani, hogy azután a pálczákat a bordákkal ellátott pofák közé I befoghassuk. A 8. ábrán ez a berendezés látható. A 3., 5. és 5. ábrán a megerősítő beren­dezés egy kiviteli módozata látható oly (P) oszlopok esetére, melyeket csövek képez­nek. Mint az az 5. ábrából kitűnik, a kap­csolás akkor sem okoz nehézséget, ha az (a a) pálczák egymásra merőlegesek. A fő­oszlopok. nevezetesen, ha azok nagyobb méretűek, ott, hol a vízszintes (a a) rács­rudak emez oszlopokat érik, átmenő fura­tokkal lehetnek ellátva, úgy hogy a rács­rudak a (P) oszlopokba nyúljanak. Kitűnik ebből, hogy a vízszintes rács­rudak hossza némileg változhatik, miután azokat többé-kevésbé mélyen lehet a be­fogó pofák közé betolni, míg a régebb kap­csolásoknál a hosszúságnak pár milliméterig pontosnak kellett lennie. A kiálló toldatok a csavaros kapcsolás­nak tartó föliiletét hosszabbá teszi. A (c) csavar vagy a (d) szögecs meggátolja, hogy a csavaros kapcsolás magassági helyzete változzék, úgy hogy a vízszintes (a a) rács­rudak megbízhatóan és el nem tolhatóan legyenek a főoszloppal összekötve. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés vízszintes rácsrudaknak a rács­oszlopokkal való összekötésére, mely egy két tagú, a főoszlopot karimaszerűen körülfogó és ezzel (c) csavar vagy (d) szögecs segélyével összekötött (b) befogó­ból áll. melynek megfelelő üregeiben a vízszintes (a) rácsrudak végei vannak elhelyezve és a csavar meghúzásával azokban befogva. (1 rajzlap melléklettel.) "ALIA8 RÉSZVÉNYT ÁA8A6A0 NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom