17573. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti járművek villamos világítására
be. A vonat minden járműve két lámpacsoporttal bír, melyek közül az egyik a vonat egyik végén lévő, a másik pedig a vonat másik végén lévő áramszedővel van összekötve. Az egyedüli különbség, melyet a vonat hossza okoz, az egyik végén elrendezett (15) és a másik végén lévő (14) kontaktusok közötti távolságban áll. Ha a vonat csak egy motorkocsival van ellátva, ezen a kontaktusokat akként rendezzük el, mint az 1. ábrában, a hol pedig a kocsi csak egy motorral bír, akként mint az a 2. ábra közepén van föltüntetve. A jelen találmány tárgyát képező berendezést alkalmazhatjuk oly járműveknél is, melyek kettőnél több motorral bírnak, a hol is egy vagy több motor az egyik lámpacsoporttal, a többi motor pedig a másik lámpacsoporttal van párhuzamosan elrendezve és ez utóbbiak a második kontaktu sokkal összekötve. A jelen találmány tárgyát képező berendezést oly járművek és vonatok villamos világítására is használhatjuk, melyeknek hajtóerejét nem elektromos erőforrásból vesszük. SZABADALMI IGÉNYEK. j 2. 1. Berendezés vasúti járművek villamos világítására, jellemezve két lámpacsoport által, melyek közül az egyik (12) csoport a jármű által hordott (14) áramszedő és a rendszer (7) neutrális vezetéke közé, míg a másik (13) lámpacsoport a második (15) áramszedő és a (7) neutrális vezeték közé van kapcsolva, a hol is a (14 15) áramszedők akként vannak elrendezve. hogy a jármű minden állásában az egyik vagy mindkettő állandóan kapcsolatban van a pozitív vagy a negatív vezetékkel, úgy hogy az egyik vagy mindkét lámpacsoport állandóan el van látva árammal. 2. Az 1. alatt igényelt berendezésnél a jármű hajtására szolgáló (10) motornak az egyik áramszedő és a neutrális vezeték közé az egyik lámpacsoporttal vagy a járművön elrendezett két vagy több (10 11) motor közül egy-egynek egy-egy lámpacsoporttal való párhuzamos kapcsolása. 1 rajzlap melléklettől.) PA. LAB RÉSZVÉNY JARSABAO NYOMDÁJA BUDAPESLB*