17565. lajstromszámú szabadalom • Önműködően tilosra állító vasúti védjelző

Megjegyzendő : 1.) hogy. a jelző-szerkezet mozgatásához a jelenleg használt állító ba­kok a konkrét követelményeknek megfele­lőleg módosítandó szerkezetben teljesen kielégítőleg alkalmazhatók, minél fogva azokat itt külön bemutatni fölösleges lett volna; továbbá: 2.) hogy az (f) mozgató­emeltyű «szabad» állásában egy villamos érintkező és jelző-készűléket hozhat és tart­hat működésben, mely kívánatra a házikóban szintén elhelyezhető és az állomáson lévő ellenőrző jelző-csöngővel is kellő kapcsolatba hozható. A szemafor jelzőkara rendszerint a «ti­los»-on nyugszik. Ha vonatérkezéskor «sza­bad» bemenet jelzendő, akkor a kezelő az állítóval a szemafor vezetékét, mely a (h2) és (hl) vezetőcsigákon át az (f) kétkarú mozgató emeltyű nagyobbik karja végére van erősítve, meghúzza s mindaddig ilyen megfeszített állapotban rögzítve hagyja, a míg a pálya, illetve a bemenet «szabad>:. Ha pedig a vonat beérkezte után avagy egyébként is az állomás ismét födözendő lenne, a vezetéket, a kezelő az állítóbakkal meglazítja, s ekkor az (f) kétkarú emeltyű kisebb karja végére sodronykötéllel erősí­tett csőalakú (d) súly a (g) jelzőkart az el­lenkező irányban lehúzza és a «tilos»-ra állítja. Ezen (d) mozgató súly az oszlop alsó na­gyobb átmérős hengerében azért vala szintén hengercső alakban szerkesztendő, hogy a lámpa mozgatásához, illetve állításához és rögzítéséhez szükséges (e) keskenyebb hengeralakú ellensúlynak szabad útja legyen. Minthogy a (d) súly a mozgató kétkarú emeltyűt s általa a jelzőkart folyton a «ti­los»-ra húzza, úgy hogy az emeltyű és jel­zőkar csak is a vezeték megfeszítése útján hozható és a vezeték folytonos feszültsége esetén tartható a «szabad» állásban : kétség­telen, hogy a vezeték elszakadása és ezen ellenhatásának megszűnte esetén a (d) súly az emeltyűt és jelzőkart önműködőlég s meggátolhatatlanúl azonnal a «tilos»-ra állítja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Önműködően «tilos»-ra álló vasúti karos védjelző, jellemezve a jelzőkart mozgató (h) tengelyre rögzített (f) egyenlőtlen két­karú emeltyű által, melynek nagyobbik karja végére a (hl) és (h2) vezetőcsigá­kon át a jelzőkart «szabad»-ra vonó vezeték-huzal, kisebbik karja végére pedig a (dl) vezetőcsigán át a jelzőkart folyton «tiIos»-ra húzó (d) súly vau sod­ronykötéllel rákapcsolva. 2. Önműködően «tilos»-ra álló vasúti karos védjelző, jellemezve úgy a jelzőkart mint a lámpát és mozgató (e4) és (h) tengelyek, valamint a (hl) és (dl) vezetőcsigák ten­gelyei beágyazására szolgáló, az A—B C—D és E—F metszetek által meghatá­rozott alakú s az 1-ső ábrán (a)-val jelölt házikó által, mely a mozgató szerkeze­teket nemcsak bekeretezi és egybefog­lalja, hanem egyszersmind eső, hó, fagy stb. efféle időviszontagság ellen megvédi s a védjelző zavarhatatlan működését minden elhárítható eséllyel szemben biz­tosítja. (1 rajzlap melléklettől.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom