17552. lajstromszámú szabadalom • Újítások szőlőoltáshoz és kötözéshez való készülékeken

metszőlapok összeillesztése és a gép lezárása | után a kötözés eszközölhető. Az első pótszabadalmi bejelentés 2. ábrá­jában föltüntetett, zöldoltásra szolgáló (B2) vágóasztal vágásirányító lemezét két, egy­mással sarnirral összekötött (E2) lemezből képezzük (2. ábra), melyek az asztalra erő­sített (e) állványon lévő (d) tengely körül mozognak; előnye e berendezésnek, hogy a használaton kívül lévő rész fölemelhető és így a vesszőket egyszerűbben és könnyebben lehet aládugni. Az összes vágóasztaloknak önálló vágó­készülékként való alkalmazására az 5. áb­rában föltüntetett (g) bot szolgál; ezen bot alsó részén alkalmazott (f) lábhágcsó segé­lyével minden egyes tőke mellé a földbe beszúrható és a fölső részén alkalmazott tetszés szerinti (B) vágóasztallal együtt mint önálló vágókészülék szerepelhet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítások az F—412. alapszámú bejelen­tésben védett, szőlő és egyéb gyümölcs­nemek oltásához és kötözéséhez szolgáló készülékeken, jellemezve az által, hogy kéc (El) sarnirban mozgó, rúgóval ellátott vágásirányító lemezt alkalmazunk azon czélból, hogy az oltó és alanyvessző vágása közvetlen egymás után végezhető legyen. 2. Újítások az F—412. alapszámú bejelen­tésben védett, szőlő és egyéb g\ümölcs­uemek oltására és kötözésére szolgáló gépeken, jellemezve az által, hogy a vágásirányító lemezt két, egymással sar­nir segélyével összekötött (E2) lap képezi, mi által a vessző aládugása könnyebb lesz. 3. Újítások az F—412. alapszámú bejelen­tésben védett, szőlő és egyéb gyümölcs­nemek oltására szolgáló készülékeken, jellemezve az által, hogy (N) zárólemez első lapján (o) peczkeket alkalmazunk, melyek a vesszőszorítók eltolása és a levágott vesszőknek, a tartószögek közül való fölszabadítása után, a zárólemez ellökése esetén a gépet rögzítik. 4. Újítások az F—412. alapszámú bejelen­tésben védett, szőlő és egyéb gyümölcs­nemek oltásához és kötözéséhez szolgáló készülékeken, jellemezve az által, hogy . a (H) vesszőszorítók fölső részét kúposán alakítjuk, mi által az (N) zárlemez ezen megfeszül és az esetben, ha a zárlemezt elforgatjuk, a gépet is zárhatjuk, illetve nyithatjuk. 5. Újítások az F—412. alapszámú bejelen­tésben védett, szőlő és egyéb gyümölcs­nemek oltására szolgáló készülékeken, jellemezve (g) bot által, mely fölső ré­szére alkalmazott tetszőleges vágóasztallal fölszerelve, mint önálló vágókészülék sze­repelhet. (1 rajzlap melléklettel.) PALI.AS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom