17478. lajstromszámú szabadalom • Újítások mintázott kettős bársonyokat szövő kézzel vagy mótorral hajtott gépeken
tárgyát képező újítások néhány foganatosítást alakjukban vannak föltüntetve. Az 1. és 2. ábrában ezen újítások kézi szövő széken; a 3. és 4. ábrában ellenben géppel működtetett szövő széken vannak bemutatva. Az 5. ábrában a mozgatható zsinórrendezőnek egy más foganatosítás! alakja van föltüntetve. Az 1. ábrában föltüntetett foganatosítás alaknál a (P) zsinórrendezőt az ennek négy sarkán megerősített és a szövő szék valamely helytálló részére fölfüggesztett 00 spirális rúgók hordják, mely zsinórrendezőt függélyes eltolatásánál tetszőleges módon vezethetjük, a jelen foganatosítási alaknál e czélra a (G) peczkek szolgálnak, melyek a rendező végein keresztülhatolnak és egy karom vagy a tetszőleges elrendezésű (E) szögletkampó által hordatnak, mely a szövő szék állványának mindkét oldalán van megerősítve és arra is szolgál, hogy a zsinórrendezőnek alulról fölfelé való eltolalását határolja. Ezen zsinórrendezőt négy közönséges (A) zsinór segélyével a szövő szék szerkezete működteti, mely zsinórok egyrészt a gépnek külön (D) kampóival, másrészt pedig a zsinórrendezőnek egy-egy sarkával vannak összekötve. Hogy a gép által a zsinórok fölső végén kifejtett húzás a zsinórrendezőn ellenkező irányú húzásként érvényesüljön, vagyis, hogy ez utóbbi ekkor sülyedjen, a zsinórok az (S) görgőkön vannak átvezetve és az;inórrendező alsó oldalán megerősítve. A 2. ábrában föltüntetett foganatosítási alaknál a négy zsinór helyett csak kettőt alkalmazunk, melyek mindegyike a zsinórrendező két sarkával villaszerűén van öszszekötve. Ezen czélra természetesen bármely más működtető berendezést és a zsinórrendezőt tetszőleges fölszereléssel alkalmazhatjuk. A zsinórrendező mozgathatóságának következtében, a mint könnyen belátható a esévék minden változásnál, melynek a zainórrendezőt alávetjük, legöngyölődni kényszerülnek, mivel a zsincrrendező lefelé való mozgásánál a zsinórokba ütközik, melyeken a bolyhfonalak keresztül vannak vezetve, ezen fonalakat sülyeszti és ez által ugyanoly mértékben a csévék legöngyólítlsét is eszközli. A zsinórrendező eltolódása által azonban természetesen csak azon fonalak fognak legöngyölődni, melyeknek az illető pillanatban dolgozniok kell, míg a többi nem dolgozó fonalak egyáltalában nem fognak legöngyölődni, mert már a legalsó helyzetet foglalják el, úgy hogy a zsinórrendező ezen fonalaknak zsinórjait nem menesztheti magával. Végre a zsinórrendező lefelé mozgása csak bizonyos munkapillanatokban történik, pl. egy darab bolyhfonalának egy másik megelőzőhöz való kötésénél; a zsinórrendez'5 az (R) spirális rúgó hatása alatt való megemelkedésénél a zsinórokat szabadon bocsátja és ezeket fölvenni engedi. Mivel a bolykötés a következő mozgásoknál történik, a fonalak a csévék által legöngyölített hosszt lassanként ama pillanatig veszik föl, melyben ezen fonalaknak megemelkedő zsinórjai — a szövési művelet menetének megfelelően a zsinórrendezőnek egy későbbi eltolatásánál ismét sülye-ztet-i nek; ez az egész gyártás alatt ismétlődik. Minthogy azonban előfordulhatna, hogy a zsinóroknak a zsinórrendező által való sülyesztésénél a bolyhfonalak által a csévéikre gyakorolt húzás a szövő széknek mellső részén a bolyhfonalak megfeszülését idézhetné elő, minek következtében mindkét darab erősen egymáshoz füzetnék, ennek elkerülésére a második (Z) bolyhládarúd van elrendezve, mely a gépezetnek két külön (F) kampója által működtetve, azon pillanatban gyakorol nyomást a közönséges (H) bolyhláda-rúdra, mielőtt a zsinórrendező lefelé mozgatta tik; ekként a két (H) és (Z) bolyhládarúd közzé szorított bolyhfonalak azon idő alatt, melyben ezek a zsinórrendező által a csévékre húzást fejtenek ki rögzítve maradnak és húzásuk a darabokra nem vitetik át, melyek ennek következtében a szövés egész tartama alatt egyenlő távolban maradnak egymástól.