17470. lajstromszámú szabadalom • Utczaseprő gép

az (1) láncz közvetítésével (k) lánczkerékre visszük át, mely az (m) szivattyút működ­teti. Az (m) szivattyú tehát a vizet (i) tar­tanyból (n) csövön át kiszívja és az (o) csö­vön keresztül (p) öntözőcsőbe tolja, a honnan egyenletesen apró sugarakban löveltetik az útra. A szivattyú működése, illetőleg az öntözés a kocsis ülése mellett lévő (r) kar­ral szabályozható. A (b) kefék úgy vannak a (d) lánczra erősítve, hogy azok kopás esetén kiszed­hetők és mások tehetők helyükbe s hogy el ne vesszenek és a tokban ne lötyögjenek szorítócsavarokkal vannak rögzítve. A (c) végtelen láncz megfeszítésére, mivel a használat folytán lazul, használjuk a (d2) hengert, mely ágyazásálasítékaiban előre­hátra tolható, miáltal a láncz feszíttetik vagy lazíttatik. Gyakran oly utat kell megtennie a gép­nek, a melyen nem szükséges a söprés, ilyenkor a (d) hengert föl kell emelnünk annyira, hogy a kefék ne súrlódjanak a földhöz és fölösleges kopást ne szenved­jenek. Ezt a kocsis ülése mellett lévő (s) kar forgatásával érhetjük el, mely a rúdján lévő (t) kúpkereket hozza forgásba, minek folytán a vele kapcsolatos (tl) kúpkerék is forogni kezd (v) tengelyével együtt. A (v) tengelyen (vl) végtelen csavar van alkal­mazva, mely (z) kerék fogaiba kapcsolódik, ha tehát a (v) tengely forgattatik, a (z) kerék is forogni kezd s a tengelyén lévő szegment alakú (zl) exczenter, vagy fölemel­kedik, vagy süllyed, miáltal a szegment hasi­tékában fekvő (d) henger tengelye is emel­hető, hogy a kefék ne érjék a talajt. SZABADALMI IGÉNY. 1. Utczaseprő-gép, jellemezve a hátsókerekek között, a gép alvázára ágyazott (dl) hen- ' ger és föl-le mozgatható (d) hengeren elrendezett (b) kefékkel ellátott végtelen (c) láncz vagy szalag által, mely a gép haladása közben (a) kerekekről (a2 és dB) fogaskerekekre átvitt forgás követ­keztében a (d és dl) hengerek körül (3) nyíl irányában mozog, miáltal (b) keféi­vel a szemetet lölsöpri és a csuklóban mozgó (f), szekrényhez erősített ferdén álló (e) lemezen föltolja. 2. Az 1. alatt igényelt seprőgép jellemezve továbbá a kocsis ülése alatt elhelyezett (i) víztartáuy által, mely (n) szívócsővel (m) szivattyúval és (o) vezetőcsővel van ellátva úgy, hogy midőn a gép műkö­désben van, (dl) henger fogaskerekének forgása (1) áttétellel (k) keverékre átvi­tetve, a szivattyút működésbe hozza, a mely az (i) tartányból (n) csövön át kiszívja a vizet és (o) csőbe tolja, hon­nan a (p) öntöző csövön folyton egyen­letes sugarakban az utczára löveltetik. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt seprőgépnél a (d) henger ágyazása, jellemezve az által, hogy az, a kocsis ülése mellett elrende­zett (s) kar megfelelő iránybani forga­gatása következtében a (t, tl) kúpkere­kek, (v) tengely és a rajta lévő (vl) vég­telen csavar forgatásával a (z) fogaske­reket forgatja, melynek tengelyén lévő (zl) exczenter a hasítékában fekvő (d) henger tengelyét fölemeli vagy sülyeszti a szerint, a mint a géppel söpörtetni akarunk, vagy üresen járni hagyjuk. 4. Az 1. alatt igényelt seprőgépnél a (c) végtelen láncz vagy szalagon oly (b) seprő kefék elrendezése, melyek hüve­lyükben csavarral vannak megerősítve, azon czélból, hogy azok kopás esetén kicserélhetők legyenek. (1 rajzlap melléklottol.) PALLAB RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Oldalképek
Tartalom