17459. lajstromszámú szabadalom • Explóziós mótor

- 2 -a (j) mótortengely sebességének egy harma­dával forgat, hogy az újfajta járásnak meg­feleljen. A (b) kipuífogószelepet a (k) exczenter csak egy ütem alatt tartja nyitva, ellenben a hűtő levegő beszívására szolgáló (c) sze­lepet emeltyűkarja két egymás után követ­kező, ezen hűtőlevegő be- és kilépésének megfelelő ütem alatt tartja nyitva. Ezen motor járása tehát a következő: Az első ütem (a dugattyú előremenetele) az explózió keverék beszivásának felel meg, mit mint fönt említettem, az önműködő (a) szelep idéz elő, a második ütem (a dugaty­tyú visszamenetele) a kompressziónak és az (r) gyújtó által való gyújtásszakának felel meg; a harmadik ütem (előremenetel: az ex­pandálásnak, motorikus hajtásnak); a negye­dik ütem (visszamenetel) az égési termé­nyek kihívásának a (b) szelepen át; az ötödik ütem (előremenetel) a hűtőlevegő kifúvásá­nak a (c) szelepen át és végül a hatodik ütem (visszamenetel) a levegő kihívásának ugyanezen szelepen át. Ha ezt a motort automobilek számára akarjuk alkalmazni (mint a rajzon föltün­tetett typus esetén), akkor könnyen érthető, hogy lejtős menetnél, hol hajtó erőre nincs szükség, a motort üresen azaz explózió nél­kül és ennélfogva tüzelőanyag fogyasztás nélkül járatjuk, mi mellett folyton csak le- 1 vegő lesz beszíva, nem pedig fölváltva gáz I és levegő. E czélból csak a (c) levegősze- ' lepet kell nyitva tartanunk, mit valamely | kényelmesen hozzáférhető, lábbal vagy kéz- | zel működtetett emeltyűszerkezettel esz­közlünk. Az állandó levegő hűtésnek már kiemelt azon főelőnyén kívül, hogy a vízhűtés fö­löslegessé teszi és sokkal hatásosabb az utóbbinál, egy további igen fontos előny az. hogy a folytonos levegő beszívás és kilökés által ahenger mindengázkilökésután tökélete­sen kitisztíttatik, miáltal azon helyzetben va­gyunk, hogy a legkülönfélébb explóziókeve­rékeket használhatjuk az üzemhez, míg ellen­ben eddig könnyen megesett, hogy mái­magában véve hatékony alkatrészekben sze­gény explóziókeverékeket a kipuffogó gázok annyira hígítottak, hogy nem explozív ke­verékek jöttek létre, minek folytán a mótor fölmondta a szolgálatot. Végül megjegyzendő, hogy a henger da­czára annak, hogy minden ütem alatt egy­szer hüttetik a leirt módon levegővel, mégis elég magas hőmérsékletet vesz föl, hogy az explózió előnyös kihasználását biztosítja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Explóziós mótor jellemezve az által, hogy hatütemű és hogy a henger hűtése czéljá­ból az ötödik ütemnél kiillevegőt szí a hen­gerbe. mely a hatodik ütemnél ismét ki­fli vatik. 2. Az 1. igény szerinti explóziósmótornak egy kiviteli alakja, jellemezve egy a henger fenékdarabján lévő (c)segédsze­lep által, mely automatikusan nyílik és az ötödik és hatodik iitem alatt nyitva marad, hogy a küllevegő be- és kilépését megengedje. (2 rajzlap melléklettől.) P ALIAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA OUDAPE6TEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom