17424. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet betűsorok rendezésére

- 3 -hatásánál fogva állandóan úgy igyekszik forogni, hogy a (26) rudat megemeli (6. ábra). Ez által tehát a (20) ék, mihelyt lehet, meg­emeltetik. Normálisan az ék a (29) emeltyű által húzatik lefelé, mely a (30) karral bír (1. ábra), melyhez a (32) bütyökkorong ha­tása alatt álló görgőt hordó (31) rúd csat­lakozik. Közvetlenül azután, hogy a sor vízszintes helyzetbe hozatott, a (32) biityök­korongnak kisebb sugarú kerületrésze meg­engedi az éknek a (28) rúgó által való megemeltetését, a mi után a bütyökkorong­nak nagyobb sugarú kerületrésze az éket újra visszaviszi kezdeti állásába. A kiválasztó tömb (23. ábra) a mint föntebb említettük, a sornak kiigazítása czéljából hosszirányban bizonyos darabbal eltolatik, egyszersmind, a mint azt a következőkben részletesebben fogjuk leírni, a sorban tartalmazott spáczium­betétek számával arányos távolságnyira ha­rántirányban is eltolatik. A permanens spá­cziumbetétek előnyösen egy tokban tartal­maztatnak, melyben egy dugattyú működik, a mely az említett kiválasztó tömb lépcső­fokaival áll kapcsolatban, úgy hogy a spá­cziumbetét toknak állása függővé van téve azon lépcsőfoktól, mellyel a dugattyú kap­csolódik. A kiválasztó tömb a gépnek egyéb ré­szeivel összeköttetésben az 2. és 10. áb­rákban és részletben a 19—24. ábrákon van bemutatva. Lényegében a (33) talpból áll, melyre annyi lépcsős (34) csík van erő­sítve, a mennyi azon betétek maximumának száma, melyeknek rendezésére a gép szer­kesztve van. (Ezen szám természetesen i soronként értendő és a jelen esetben 8.) A két szélső (34) csík a (33) talpnak szé­leihez (35) csavarok segélyével van erősítve, míg a többi csíkok a két szélső lemez és a (33) talplemez között a (36) harántpeczkek által tartatnak meg. A tömb talpának alsó oldalán a (37) igával van ellátva, mely a tömbnek a következőkben leírandó oldalas eltolására szolgál. A permanens spácziuinbetétek tetszőleges méretűek vagy számtani viszonyban állók lehetnek. A példa gyanánt leírandó gépben például ezen betétek hatfélék és 75 mm.-töl 2 mm.-ig 1 /é mm.-nyi különbséggel változ­nak (25. ábra). A (20) éknek lejtőssége a jelen példában úgy van választva, hogy minden 4 mm. hosszra 1 mm.-nyi vastagodás esik, úgy hogy a sorhossz minden 1 /i mm.-nyi különbözeténél (a mint említettük ennyi a permanens spácziuinbetétek vastagságkülön­bözete) a (20) ék 1 mm.-rel emelkedik és ezen 1. mm. azon egység, melynek megfe­lelően a kiválasztó tömb lépcsőfokainak hossza méretezve van. A kiválasztó tömb (egyenlő) csíkjainak vastagsága tetszőleges lehet; az összes csíkok lépcsőfokainak magassága a (33) alap síkjára merőlegesen mérve egyenlő. Ezen magasság függ a spácziumbetétek tokjának és a hozzátartozó dugattyú viszonylagos méreteinek nagyságától, a mennyiben a dugattyúnak egy lépcsőfok magasságával egyenlő elmozdulása a spácziumtoknak oly tovamozgatását idézi elő, mely egyenlő a szomszédos csatornák közepeinek távolságá­val, A csíkok egymástól lépcsőfokaiknak az alappal párhuzamos mérete tekintetében különböznek ; ugyanazon csíknak lépcsőfokai azonban egyenlő hosszúak és az egymásután következő csíkok lépcsőfokainak hossza bi­zonyos számtani arány szerint növekszik. Mindegyik csík első lépcsőfoka bizonyos távolságban van egy adott vonaltól, mely a jelen esetben összeesik a tömbnek fölső végélével. Ezen távolság (tehát mindegyik csík legfölső lépcsőfokának hossza) a követ­kezőképen van meghatározva: midőn a (24) tolóka az épen vízszintesen álló (4) gyűjtő csatornában a beállítható (25) csavar felé szoríttatik, akkor ezen tolókának a typehez közelebb fekvő vége oly távol van a sor ellenkező végének kezdeti állásától, (lénye­gében a (20) ék mellső élének kezdeti állá­sától) mint a mekkora a már kiigazított és rendezett sor hossza (vagyis a kivánt hasáb szélessége) hozzáadva azon méretet, mely­lyel a gépben helyettesíthető ideiglenes spácziumbetétek vastagságának összege na­gyobb, mint ugyanannyi legvékonyabb per­manens spácziumbetét összes vastagsága; vagyis ha a gép nyolcz ideiglenes spáczium­betétnek helyettesítésére van szerkesztve és

Next

/
Oldalképek
Tartalom