17402. lajstromszámú szabadalom • Elrendezés villamos hullámok erősbítésére és a szóródás, reflexió stb. által okozott veszteségeknek kondenzátorok segélyével való elkerülésére
nak előnye az, hogy a villamos hullámoknak szóródás és reflexió okozta veszteségei elkerültetnek, mert azáltal, hogy a külső bevonat a belsőt tökéletesen körülveszi, ez utóbbinak rezgéseit a külső bevonat fölfogja minek következtében ezek veszteségeket nem szenvedhetnek. Ha ezután az egyes bevonatokat fölváltva összekötjük, a mint ez a 2. ábrában föl van tüntetve, és ha az első kondenzátor pozitiv (E) villamos mennyiséget vesz föl, akkor teljesen annyi negatív (E) villamos mennyiség indukáltatik, a második kondenzátoron pozitiv (E) villamos mennyiség gyűl össze stb., vagyis valamennyi kondenzátor a töltést és a többi föltétel is megegyezik, a potencziálkiilönbséget illetőleg is azonos viszonyok között lesz. Ha az egyes palaczkok kisütési potencziálkülönbsége (VI), akkor (p) számú palaczknak soros kapcsolásánál az összes potencziálkülönbség V = pVl lesz és az energia W - \ p c V? vagyis (p)-szer annyi, mint az egyes ugyanoly nagy töltésű palaczkoké, míg a rezgési időtartam semmi változást sem szenved; ekkor az egyes palaczkok önmagukban kiegyenlítődnek, hogy együttesen idézzenek elő villamos rezgést. Kísérletek kimutatták, hogy a kisülés tényleg csak akkor áll be, ha a kisütési össztávolság gyakorlatilag is az egyes kisütési távolság összegével egyenlő. A kapcsolást előnyösen primér és szekundér csévéknek beiktatásával módosíthatjuk, azáltal, hogy az (1 2 3) indukcziós csévékkel (3 ábra) a hozzájuk tartozó (1 II III) csévéket igtatjuk be a kondenzátorok közé, a mikor is ugyanazon viszonyok ugyanazon rezgéseket biztosítják. Lehet azonban akként is eljárni, hogy a külső lemezt a földbe siilyesztjük (4. ábra), miáltal maga a föld szolgál a külső bevonat erősbítésére, sőt azt úgyszólván helyettesítheti. A rezgések számát, az intenzitást vagy a többi mérvadó tényezőt akként is módosíthatjuk. hogy kondenzátorokat, indukcziós csévéket kapcsolunk be sorosan vagy párhuzamosan, a mi azonban a találmány lényegén nem változtat. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A villamos hullám telegrafia számára készülékeknek a villamos impulzusok erősbítése czéljából való elrendezése, jellemezve bizonyos számú, egyenlő rezgési számra hangolt, közbekapcsolt indukcziós csévékkel akár bíró, akár nem is bíró (Cl C2 C3) kondenzátorok által, melyek egyidejűleg kisütve közös rezgési impulzust adnak. 2. Az 1. alatt igényelt elrendezésnek egy fo ganatosífási alakja, azáltal jellemezve, hogy a sorosan kapcsolt (Cl C2 C3) kondenzátorok akként vannak foganatosítva, hogy azoknak külső bevonata a belsőt tökéletesen körülveszi. 3. Az 1. alatt igényelt elrendezésnek egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a kondenzátorok külső bevonatiínak erősítésére vagy ennek helyettesítésére a földet választjuk. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA6 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.