17323. lajstromszámú szabadalom • Újítások árúsító automatákon

2 -emeltyű által van megakadályozva, mely a henger vagy ennek tengelye végére szerelt (i) korongnak kerületén kiképezett hézago­lásokkal kapcsolódik (3. ábra); a közvetlenül a (j) pénzvezető csatorna alatt .elrendezett (h) emeltyűnek végére a (k) szelencze van erősítve, úgy hogy midőn ebbe a (b) hasí­tékon bedobott pénzdarab beleesik, a (h) emeltyű egyik vége lenyomatván, az az (i) korongnak hézagolásából kikapcsoltatik. Ekkor azután a külső (g) fogantyúnak for­gatása által a (d) adogató-henger annyira elforgatható, hogy egy czigarettát hullat az előtte elrendezett rézsútos (1) pályára, mely a (c) kiszolgáltató nyíláshoz vezet. Időköz­ben a (k) szelencze egy rugónak hatása ellen elbillentetik, még pedig a hézagolt (i) korong homloklapján köröskörül elrendezett előre­nyúló (m) peczkek egyike által és így a(k) szelencze a 3. ábrában szakadozott vona­lakkal jelölt állásba jut. minek következté­ben a benne lévő pénzdarab a szekrénynek (f) harántlemezére esik. A pénzdarabnak a (k) szelenczéből való hihullása után az (n) ellensúly a (h) emeltyűt újból megemeli, úgy hogy az az (i) korong legközelebbi hézagolásával jővén kapcsolatba, a (d) ado­gató henger mindaddig marad megakasztva, míg újabb pénzdarab jut a készülékbe. Ahelyett, hogy a pénzdarab befogadására egy billenthető (k) szelenczét rendezhetnénk el, az emeltyűn a szelenczét egyszerűen meg is erősíthetjük és az emeltyű végén oly kilincset vagy egyéb közeget rendezhe­tünk el, mely annyira visszatartja a szelen­czébe esett pénzdarabot, hogy az az emeltyűt elég mélyen lenyomhatja, minek megtörtén­tével a pénzdarab legyőzi visszatartó köze­gének ellenállását és a szelenczéből ki­gurul. A czigarettákat a szekrény belsejében el­rendezett (o) tár vagy garat juttatja a hossz­irányában hornyolt (d) hengerbe. Az (n) ellensúlynak a (h) emeltyűn való eltolása által a szerkezetet úgy állíthatjuk be. hogy az árusítás többféle pénzdarab be­dobása ellenében következik be, a mint ez az árúsítandó árú minőségének éppen meg­felel. Az (a) szekrénynek hátsó (p) fala sarkok segélyével forgathatóan van a szekrénnyel összekötve, úgy hogy ajtót képez, mely a szekrény belsejéhez való hozzáférést, új árú betöltését és a befolyt pénz kivételét lehe­tővé teszi. A mint az 1. ábrából látható, a szekrénynek homlokoldalán egy vagy több (q) nyílást vagy ablakot rendezünk el, hogy így a készülék belsejébe láthassunk és a vevő meggyőződhessék, még mielőtt pénz­darabját bedobná, hogy annak ellenében a kívánt árút meg is kapja. Így az 1. ábrá­ban a kiszolgáltatásra kész (r) czigaretta tisztán látható. Ezenkívül egy zárószerkezetet rendezhe­tünk el a (b) nyílás számára, mely alkalmas kerékáttételek közvetítésével van összekötve az automata mechanizmusával, még pedig úgy, hogy az bizonyos számú működtetés után elzárja a pénz bedobására szolgáló (b) nyílást, a hol is ezen működtetéseknek száma megegyezik a készülékbe egyszerre betáro­zott árúczikkek számával. Hogy megakadályozzuk a czigarettáknak az (o) garatban való fönnakadását vagy meg­torlódását. a garatnak mozgatható (s) fenék­részt kölcsönözhetünk, mely a vele össze­függő lecsüngő (u) nyelvek és az adogató­hengernek tengelyére erősített (t) kerekek közvetítésével időszakos mozgásba hozatik. Egyszerű garat helyett bizonyos esetek­ben előnyös a 7—10. ábrákban bemutatott társzerkezetet elrendezni, a hol a garat bi­zonyos számú szakaszra van osztva, mely szakaszok mindegyike egy külön czigaretta­sor vagy oszlop befogadására szolgál. Minden szakasz alsó végén külön (v) záróközeg van elrendezve, mely egy (w) rúgó hatásának ellenében az (x) könyökemeltyű által normá­lisan zárva tartatik; a (v) közegnek ezen zárt állásában az ezen közeg által ellen­őrzött garatszakaszban soron lévő czigaretta nem juthat a garatnak rézsútos fenekére Minden czigaretta-sor tetejére egy (y) súlyt helyezünk, mely a sor fogyásával mindig lejebb száll és az illető sor teljes kiürülése után a garat hasítékain kinyúló csapjaival úgy billenti el az (x) könyökemeltyűt, hogy ez már most megengedi, hogy a (w) rúgó

Next

/
Oldalképek
Tartalom