17320. lajstromszámú szabadalom • Kalászemelő aratógépekhez

sinek (n) hornyain és a (g) lemezeken át- i dugott szögek vagy hasonlók szolgálhatnak, j Ha az egyik vagy másik (k) ill. (1) vezető­sín és az újjakat hordó (d) asztal közé alá­téti tárcsákat helyezünk, az által a kalász­emelőknek a föld fölszínéhez képest külön- j böző liajlást adhatunk; míg ellenben ha j mindkét vezetősín és az újjtartó asztal közé j egyenlő számú alátéti tárcsát helyezünk be, ; ill. távolítunk el, az által a kalászemelők­nek a talajtól való távolságát tetszőlegesen módosíthatjuk. A kalászemelők száma, melyek egy gép­hez szükségesek, különböző, mely alkal- | mazkodik úgy az aratásra kerülő gabona I fajához és minőségéhez, mint a használandó I gép nagyságához és szerkezetéhez. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kalászemelő aratógépekhez, jellemezve az újjtartó (d) aszal fölött fekvő s víz­szintes és merőleges irányban mozgat­ható (a b e) rudak vagy sinek által, melyek külső végüknél egy darabot ké­peznek, míg ellenben a (d) asztal kése fölött fekvő részüknél két ágra oszlanak. 2. Az 1. igénypontban védett készüléknél a vízszintes és merőleges irányban el­mozgatható (a b) sinek fölfüggesztési módja, jellemezve az által, hogy az utóbbiak (fj sarkak közvetítésével oly (g) lemezekhez vannak erősítve, melyek (k 1) vezetősinekben a kalászemelő hossz­tengelyére merőleges irányában eltol­hatók. 1 rajzlap melléklettől. PALLAS BtiZVÍNYTÁMASÁG NYOMOÍJA BUDAÍEaTEfc

Next

/
Oldalképek
Tartalom