17311. lajstromszámú szabadalom • Elektromos akkumulátor

- 2 -retorta-szénnel van benső kapcsolatban; vagy j pedig b) tetszőleges alakú fémlemez-burok se- | gélyével, mely egy, vagy több rekeszre van osztva, (például összeforrasztott, vagy köz­vetetlenül egymás mellé helyezett fémle­mez csövek sora által), míg a fémlemez elektrolytikus úton ólom-réteggel van be­vonva s az egész burok az a) pont alatt részletezett összetételű hatékony anyaggal töltetik meg. Az elektrolytikus folyadék lepárolt, vagy esővízből áll, melyhez a foszfor-, foszfát-, foszforos-, foszfor-gliczerin-savat adunk, azaz a foszfor és oxygén egyesülése által ke­letkezett savak valamelyikét. A megejtett kísérletekből kitűnt, hogy az elemek kisülése alatt az ólomperoxyd re­dukciója nem volt tökéletes s ennek kö­vetkeztében a peroxydnak az elektrolytban való jelenléte ellenkező értelmű elektromos erőt szült, mely megmagyarázza a megtöltés és kisülés közti időbeli eltéréseket. Ezen hátrány oly módon kerülhető el. ha az elektrolythez néhány csöpp hypofoszforsavat adunk, melynek segélyével a kisülés alkal­mával az ólomperoxyd tökéletes redukcziója fokozatosan megy végbe, Az elemeket magában foglaló (e) ill. (el) edény ebonitból. vagy egyéb nem vezető anyagból készült. A mellékelt rajz a leírt akkumulátornak egy foganatosítási alakját tünteti föl. Az 1. ábra az akkumulátor egy elemének függélyes keresztmetszete; a 2—5 ábrák az elem egyes alkatrészei­nek perspektivikus rajzai; a 6. ábra egy négy elemből alkotott tele­pet láttat. Az összes ábrákban (a) a tiszta ólomból készült burkolat, (b) a lyukasztott vagy nem lyukasztott porozus válaszfalak, (c) az ezek közé helyezett aktiv anyag, (d) az utóbbin keresztül járó vezető pálczák és (e) ill. (e') az elemet ill. a telepet befogadó, ebo­nitból vagy más nem vezető, áthatlan anyag­ból álló köpeny. Az elemek képezése következőleg történik: Az egymástól elszigetelt elektródokat egy j alkalmas alakú, nem vezető, edénybe bele­' helyezzük, váltakozva összekötve azokat va­| lamely elektromos forrás pozitív és negativ sarkával. Az edényben a mész vagy baryt. vagy stronczium czukor-gliczerátjának ol­datából álló formáló elektrolyt foglal helyet. Az elektromos áram hatása alatt egy ólombioxyd réteget kapunk, mely a pozitív elektród tiszta ólomból álló burkolatának rovására képződik, míg a negativ elektród igen előnyösen sajátságos szemcsés állapotba módosul. Hogy a képződés gyorsabban történjék, az elektródokat előzetesen ólombiszulfát és ammoniak oldatába mártjuk, melyet úgy állítunk elő, hogy ólomcetátot kénsavval csapatunk le s aztán a savat ammóniákkal telítjük. Legalább két Volt feszültségű áram hatása alatt a pozitív elektródok ólomper­oxyd réteggel vonódnak be s a negativ elektródokra szivacsos ólom rakódik. Az ismert berendezésekkel szemben leírt szerkezet a következő előnyökkel bír: Ugyanakkora súly és térfogat mellett az elektromos-kapaczitása ezen akkumulátornak jóval tetemesebb, mint az eddigieké. A burok belsejében alkalmazott két lika­csos válaszfal a buroknak nagy merevséget kölcsönöz, a nélkül, hogy az elektromos áramlást megakadályozná. Az elektródok szilárdsága tetemesebb töltést és nagyobb teljesítményt enged meg. A hatékony anyagnak a belső likacsos vá­laszfalak által való támogatása annak össze­omlását lehetetlenné teszi, bármily rázkód­tatásoknak, vagy lökéseknek legyenek is kitéve az elemek. Az ólombélés mellőzése az akkumulátor árát lehető csekéllyé le- és fölszerelését egyszerűvé s kezelését kön­nyűvé teszi. A formálás a lehető leggyorsabb s ennek következtében a hatás is igen gyorsan mu­tatkozik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Akkumulátor, jellemezve egy szelencze alakú, fölső részén nyitott, tiszta ólomból való, s átlyukgatott (a) burkolat által, továbbá tetszőleges likacsos anyagból álló kiízzitott porczellánból, azbesztből

Next

/
Oldalképek
Tartalom