17288. lajstromszámú szabadalom • Acetylénfejlesztő, önműködő karbid-adagolással állandó gáznyomás mellett, meszesedés (lerakódás) utófejldődés és gazométer nélkül, az elhasználást mutató készülékkel
cső fala felé igyekszik húzni. Ha (r)-nél a i lemezt megnyomjuk, úgy a horog a fémru- ' dacskát elereszti, ennek alsó része a karbidtól iüetére ér, míg a fölső része az üvegcsőben a karbid állását jelzi. A készülék működési módja a következő : Az (a) tölcsért fölaprított karbiddal vagy kisebb szerkezeteknél porrá tört karbidanyaggal töltjük meg, míg az (m) tartányt vízzel. Ha az (1) csapot kinyitjuk, akkor a víz a (d) tartányba fölszáll, eléri a (g) úszót, fölemeli ezt és az (f) emeltyű közvetítésével működtetteti az (e) csapóajtót, mely az (a) tölcsér alsó nyílását szabaddá teszi. Ezáltal a (h) csövön keresztül kis mennyiségű karbid esik a vízfölszinre a (d) tartóba és acetylént fejleszt, mely a vízfölszint a (d) tartóban rögtön leszorítja. Ezáltal a (g) úszó sülyed és az (e) csapóajtót zárja. A csapóajtó ezen nyitása és zárása mindaddig tart, míg a gáz elvezettetik. Mihelyt a csapot elzárjuk, úgy a (d) tartányban lévő gáz nyomást gyakorol a vízfölszinre, az uszó sülyed. a csapajtó záródik és a gázfejlődés rögtön megszűnik. Az (a) tölcsérben lévő (s) csap nyomásmérőhöz vezet. A készülék működése alatt képződő mésziszap az (m) edény tölcsérszerű fenekére sülyed és onnan csap vagy tömlő segélyével elvezethető. Végül a (t) cső torkol még a (d) tartányba azon esetre, ha véletlenség folytán a gázfejlődés nagyon erős volna, a mi normális körülmények között azonban ki van zárva. Fönti esetben a fölösleges gáz a (t) csövön keresztül a szabadba jut. Ezen fejlesztő, mely mindig csak annyi gázt fejleszt mint a mennyi épen elhasználtatik és a gáznak utófejlődését teljesen kizárja, minden egyes részecskéjében széjjel vehető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetylénféjlesztő, önműködő karbidadagolással, mely áll (m) víztartányból, (d) víztartányból, (g) úszóból az (a) tartányban, (e f) szelep berendezésből, (a) karbidtartóból, (h) tölcsérből (i) gázvezetékből, s a szerkezet összműködése olyan, hogy ha az (i) vezetéken lévő (1) csapot megnyitjuk, a (g) úszó emelkedni fog s a vele kapcsolt (f) rúd az (a) karbidtartót elzáró (e) szelepet nyitni fogja, úgy hogy a (h) tölcséren át a vízbe csekély mennyiségű karbid hull és a gáz fog fejlődni. 2. Az 1. igénypontban jellemzett acetylénfejlesztő készüléknél az (a) tartóban lévő karbid mennyiségét jelző berendezés, mely áll (n) gázcsőből, (u) üvegcsőből, alul lapos lemezben végződő (u') fémrúdból, vékony meghajlított fémlemezzel végződő (r) toldatból és egy horogban végződő (v) rúdból, s az egész úgy működik, hogy az (n) csőből fölszálló gáz nyomása folytán az (u') rúd az (u) üveg falához húzatik a (v) rúd kampós vége által, nyomás csökkenéskor pedig eltolatik és a karbid fölületére támaszkodva sülyed, és így a karbid mennyiségét jelzi. (1 rajzlap melléklettol.) pAUaB RÉSZVÉNY TÁhSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.