17232. lajstromszámú szabadalom • Eljárás élesztő kezelésére különféle termények előállítása czéljából

zönséges élesztőtől eltérőleg minden nehéz­ség nélkül eltarthatóvá tehető. E czélból elégséges ugyanis a tésztás maradékból az összes folyadékot nyomás alkalmazásával kisajtolni és azután a hátra­maradt anyagot tökéletesen kiszárítani, mi­által egy erős, tartós és szállítható élesztő áll elő, mely teljes életképességét meg­tartotta. Azon esetben, midőn az említett tésztás maradékot czukorfélék invertálására akarjuk fölhasználni, a folyóssá tett tömeghez, mely az erjedés folytán alkoholt tartalmaz, bizo­nyos mennyiségű vizet adunk és miután ezt a tömeggel kellőkép elkevertük, hatályos centrifugálásnak vetjük alá. Ily módon egy­részt egy szilárd sejtekből álló tömeget, másrészt meg egy folyékony részt nyerünk, mely protoplaszmatikus alkatrészekből, alko­holból és vízből áll. A szilárd rész képgzi a czukorfélékhez való invertáló anyagot és ezen termény sok­kal hatásosabb a természetes élesztőnél. Így például ezukoroldatokra igen nagy hydroli­záló hatása van, továbbá az invertczukor oldatok teljesen tiszták maradnak, mely hatást a természetes élesztővel elérni lehetetlen, mivel a czukor jelenlétében és az invertá­láshoz szükséges hőfoknál éppen nitrogén­tartalmú anyagok kiválását idézi elő. mely utóbbiak az invertczukoroldat tisztulását rend­kívül megnehezítik, míg a jelen új invertáló szer a káros alkatrészektől eleve elkiilönit­tetett. Az új termény ugyanazon módon lesz alkalmazva, mint a már ismert termények. Midőn e mellett a polariméternek balfelé való kitérése megközelítőleg állandóvá lett, akkor a tömeget vagy leszűrjük vagy pedig czentrifugáljuk és egyrészt egy teljesen tiszta invert czukoroldatot, másrészt meg bizonyos rész maradékot nyerünk, mely az invertálás alatt semmit sem veszített tápláló képessé­géből. Az először nyert folyékony alkatrészt desztillálásnak vetjük alá, miáltal az alkoholt visszanyerjük, míg az albumin a meleg be­hatása következtében koagulál. Ha az alkoholméter a desztillátumban az alkoholnak semmi nyomát sem mutatja már. akkor a desztillálókészülék lombikját kiürít­jük azon czélból, hogy a hátramaradt fo­lyadékot átszűrhessük és ezáltal a koagulált albumintól elkülöníthessük. Ily módon egy albumosákban és peptonokban gazdag új folyadékot nyerünk, mely a levegőn vagy légritkított térben konczentrálva, végső ter­ményül egy táplálási czélokra kitűnően alkalmas kivonatot szolgáltat. A desztilláczió mellékterménye (a koagulált albumin) meg­szárítható vagy pedig az eddigelé szokásos eljárás segélyével oldható proteinanyaggá változtatható. A czukor invertálásából származó mellék­terményeket 50° C hőfokú vizzel digeráljuk, azután újból átszűrjük, miáltal egy harma­dik folyékony részt nyerünk, mely nem ke­serű és a meleg hatása alatt már nem koagu­lál. Ezen utóbbi folyékony részt oly módon használjuk föl, hogy a második folyékony részhez mielőtt még az egész egy tápkivo nat nyerése czéljából konczentráltatnék, hozzákeverjük. Másrészt azonban a fönt említett szűrés­ből származó maradék, mely szénhydrátok­ban igen gazdag, ugyanazon módon szárít­ható, mint a törköly a főzdékben és marha­takarmányul szolgálhat, mely nem tartalmaz túlsók nitrogéntartalmú alkatrészeket, mint a közönséges élesztő. A termény a fönt leírt módon való föl­használása helyett át is alakítható glucose­tartalmú folyadékká azáltal, hogy nyomás alatt valamely savval (H Cl, H2 S04 , C2 0,H2 ) fölmelegítjük, vagy átalakítható az em­lített termény oxaláttá is az ismert módszer alkalmazásával H NOs jelenlétében vagy konczentrált alkalikus lúgokkal való fölme­legítés által. SZABADALMI IGÉNYEK. Eljárás élesztő kezelésére, mely a proto­plaszmatikus folyadéknak a sejtektől oly módon való elkülönítésében áll, hogy a sejtek száraz állapotban erjedőképesek maradnak vagy pedig invertálószernek készíthetők el, míg a folyadékot kitűnő tápkivonatok előállítására használjuk föl,

Next

/
Oldalképek
Tartalom