17176. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szineknek egymásra való rétegezésére nedvez állapotban és módszer ezen eljárás alkalmazására több színben való nyomtatásra
- á vebben van megfestve, mint a hengerek és . minden további henger fokozza a szín intenzitását a formán. Ezen körülmény az egyszínű képes nyomtatványoknál nagy fontosságú, a mennyiben már most két fölrakóhenger lényegesen intenzivebb festést ad, mint eddig négy henger. A többszínű nyomásnál eddig lehetetlen volt az egyes színeket a tiszta színhatás változatlan megtartása mellett az összes példányok számára nedvesen egymás fölé nyomtatni, mert egyrészt a második színnek az elsőre való lenyomásánál a második festéknek nem megy át egész mennyisége az elsőre, másrészt pedig az első festék egyidejűleg részben a második formára visszavitetik. Ezen kettős hiba minden következő szín lenyomatánál ismétlődik. Ennek folytán a nyomtatandó fölület nem kapja meg az egyes festékeket szükséges mennyiségben és tehát a helyes színárnyalatot sem, míg az egyes nyomóformák a festéknek vissza átvitele folytán bepiszkolódnak, jobban és jobban elveszítik tiszta színárnyalatukat és ezen így megváltozott árnyalatot, a tiszta helyett, átviszik a papirosra, úgy hogy a példányok továbbnyomtatásánál a nyomtatványok színezése lassanként megváltozik és végre egészen piszkos szürkébe megy át. A többszínű nyomtatás eddigi gyakorlatában tehát az a szabály, hogy minden következő színt csak akkor nyomtatnak rá az j előbbire, ha ez utóbbi már elegendően szá- J raz. A közönséges kétszínnyomású gépeknél j két formának két színében való egyidejű nyomtatásánál tehát, ha jó munkát akarunk végezni, a papirosra mindegyik színt külön helyre lenyomtatjuk, úgy hogy egyik szín nem rakódik a másikra. Épen úgy a többszínnyomású gépekkel való nyomásnál, melyeken a papirosnak a gépen való egyszeri átmeneténél több forma egymásután nyomtat, pl. a játékkártya-nyomáshoz való gépeknél. arra törekednek, hogy a rajztervezetnél mindegyik szín külön helyet kapjon és a vonalaknak, a melyekben a különböző színek találkoznak, gyakran szándékosan sötét konturát adnak, a végből, hogy az érintkezési helyeken lévő pontatlanságokat elfödjék. Ilyen esetekben azonban a fekete szín, még ha nem is adjuk meg neki a teljes födőerőt, bizonyos mértékben mindig észrevehető. A szokásos nyomtató eljárásnál azonkívül még azért is szükséges mindegyik színnek külön helyet adni, mert jó lenyomat nyerése végett mindegyik formának egy külön berendezés készítendő, a mi nem lehetséges, ha több formát kell ugyanazon helyen lenyomatni, míg egyetlen berendezés, mely egyedül lehetséges, nem volna elegendő. Mindegyik formára elegendő berendezés tehát a szokásos nyomtató eljárásnál csak akkor lehetséges, ha mindegyik szín külön helyzet foglal el. Ezt a két körülményt egybevetve eddigelé legyőzhetetlen akadályt képezett azon számos kísérletnél, hogy több színt közvetlenül egymás után egymásra nyomtassanak és ezek okozzák, hogy a többszínnyomású gépek olyan csekély mértékben vannak elterjedve. A jelen találmány czélja ezen akadályok elhárítása. Az új eljárás azon tapasztalaton alapszik, hogy két befestett fölület érintkezésénél a festékek kölcsönös átmenete csak akkor megy végbe, ha ezen festékek közelítőleg egyenlő «erősek», mi mellett a festék erőssége alatt a nyomdász nyelvszokása szerint azt a tulajdonságot értjük, mely a nyúlósság, konszisztenczia és adhézió kölcsönös viszonyából adódik ki. Ha ellenben két olyan fölület érintkezik, mely elegendően egyenlőtlen «erősségű» festékkel van befestve, akkor a «gyengébb» festék átmegy az erősebbhez; mely azt mintegy magához vonzza. Ha tehát pl. sárgára festett forma fölött vörössel festett fölrakóhenger gördül, akkor a vörös festék átmegy a sárgával befestett formára, föltéve, hogy a sárga festék erősebb. mint a vörös és megfordítva, a sárga festék átmegy a formáról a már vörössel befestett fölrakóhengerre, ha a vörös festék erősebb, mint a sárga. Nyomóformáknak több fölrakó hengerrel való befestésénél egy s ugyanazon festékkel a végből, hogy telt befestést érjünk el, a jelen eljárás szerint úgy járunk el, hogy ezen festéket különböző erősségű fokban