17163. lajstromszámú szabadalom • Újítások kihúzóasztalokon

— á -nem mozdulnak. A jelzett mozgásnál a (d d) vagy (dl dl) tartók az (f f) vagy (fl fl) ékeken fölemelkednek, fölemelik az asztal­lap megfelelő (a al) szárnyát. Amint azon­ban a (d d) vagy (dl dl) tartók elmozdu­lásuk végállásába jutnak, mely állásban mozgásukat az (e e) vagy (el el) vezeték (m m) illetve (ml 'ml) hornyaiba fogódzó (o o) illetve (ol ol) csapok határolják, a (k) vagy (kl) tábla annyira fölemelkedett, hogy az (a) vagy (al) szárny vízszintes hely­zetének megfelelő magasságba jutott, az (a) vagy (al) szárny a (k) vagy (kl) táblá­ról lecsúszik és a vízszintes helyzetbe jut. Egyúttal pedig, minthogy a (d d) vagy (dl dl) tartók tovább nem mozoghatnak, az (11 n) vagy (ni nl) rugók a (k) vagy (kl) táblát eleresztik, tehát csak a (g g) vagy (gl gl) tartók fognak tovább mozogni, míg azok is végálásukba nem jutnak. Az utóbb jelzett tartók mozgásában az (I) vagy (11) tábla is részt vesz, ép úgy mint előbb a (k) vagy (kl) tábla az (a) vagy (al) szár­nyat, a (k) vagy (kl) táblát fölemelik, majd a végállásukba leesni engedik, mikor is a (k) vagy (kl) tábla az előbb jelzett (i i) vagy (il il) szögvasakra fognak támasz­kodni Ekkor az (a al) szárnyak, (k) vagy (kl) és (1) vagy (11) táblák egy vízszintes síkot foknak képezni, mint az az 1. ábra jobb oldalán látható. Az asztal összetolásánál először a (k) vagy (kl) táblát emeljük föl, az (1) vagy (11) táblát alája toljuk, míg az utóbbi az előbb emlí­tett táblát teljesen el nem födi, mely eset­ben a két tábla ismét vízszintes helyzetben van és a megfelelő (n) vagy (nl) rúgó a (k) vagy (kl) tábla mögé fogódzik, azután az (a) vagy (al) szárnyat emeljük föl és ez alá'toljuk be együtt a (k) és (1) vagy (kl) és (11) táblát, míg azok az 1. ábra bal ol­dalán látható helyzetbe nem jutnak. Hogy azonban a hosszabbító táblák a ki­húzott helyzetben az asztalt föl ne fordít­hassák, a (p p) illetve (pl pl) lábakat al­kalmaztuk, melyek automatikusan jutnak a működési helyzetbe, ha a táblák a végállá­sukban vannak és ép úgy automatikusan emeltetnek föl, mikor az asztalt összetoljuk. Ugyanis a (p p) illetve (pl p1) lábak a fölső keresztrúdjuk segélyével forgathatóan vannak az (1 11) táblákra szerelve. A fölső (q) illetve (ql) keresztrúdon (rr) illetve (rl rl) karok segélyével az (s) illetve (sl) csap van megerősítve (1. az 5. ábrát), melyen az (r r) illetve (rl rl) karok között a csuklós (t) il­letve (tl) rúd van vezetve. Mikor az (1) vagy (11) tábla a legszélső helyzetéhez közel fekvő helyzetbe érkezik, a csuklós (t) vagy (tl) rúd teljesen egyenes és a végén levő horogszerű részével az (s) illetve (sl) csapba fogódzik, tehát az (1) illetve (11) tábla tovább mozgásánál a (p p) illetve (pl pl) lábat föl­állítja (1. az 1. és 2. ábra jobb oldalát). Mikor az asztalt összetoljuk, a (t) vágj­ál) rúd először is a (p p) illetve (pl pl) lábakat forgatja a nyugalmi helyzetbe. Ha ez megtörtént és az (1) vagy (11) táblát to­vább toljuk, a lábak az ezeken fekvő (t) vagy (tl) rúd által mindig a fölemelt hely­zetben tartatnak. Ezenközben azonban a (t) illetve (tl) rúd vege az (1) illetve (11) táblán megerősített erős (u) illetve (ul) rúgóba ütközik, minek következtében a rúd egyes részei a csuklók körül elfordulnak. A tábla további visszafelé mozgásánál a rúd a másik (v) illetve (vl) rúgóba ütközik és ennek következtében a (t) illetve (tl) rúd oly hely­zetbe fog jutni, mint az a 2. ábra balolda­lán látható. A rúd kiegyenesítésére az (1) illetve (11) táblán megerősített (w) illetve (wl) ütkö­zők szolgálnak, melyekbe a (t) illetve (tl) rúd a táblák kihúzásánál bele ütközik és melyek azt ennek következtében kiegye­nesítik. Mint az a rajzból kitűnik, a (t tl) rúd a táblák mozgása közben mindig a (p p) il­letve (pl pl) lábak (r r) illetve (rl rl) kar­jai között foglal helyet. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás kihúzó asztalokon, jellemezve a (kl) illetve (kl 11) meghosszabbító táblák ékalakú (d d g g) illetve (dl dl gl gl) tartói által, melyek megfelelően lejtős fölületeken vannak vezetve és melyek­nek az asztalra, illetve egymásra viszo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom