17037. lajstromszámú szabadalom • Újítás szemétkocsikon

nyúl, végtelen szalag vagy láncz alakjában van foganatosítva és (e) lapátokkal illetve csészékkel ellátva, melyek a szemetet a (b) szekrényből a kocsi fölső részébe szállítják és itt kiürítik. A kocsi fölső részébe szállított szemetet a (dl) transporteurnek (el) lapátjai veszik át, melyek a szemetet az (a) kocsiszekrény belsejébe szállítják. A transporteurök hajtó tengelyei fogaskerekek segélyével vannak egymással összekapcsolva úgy, hogy csak az egyik tengelyt kell forgatnunk. A transporteuröket tetszőleges módon hozhatjuk forgásba, még pedig vagy kézzel forgattyú segélyével, vagy a kocsi vala­melyik kereke által transzmisszió közvetí­tésével, vagy pedig valamely alkalmas szer­kezetű motorral, mely utóbbi hajtást külö­nösen akkor alkalmazzuk, ha magát a kocsit is motorikus erővel hajtjuk. A (b) töltőszekrény előnyösen az önmű­ködően csukódó (f) ajtóval van ellátva, mely megakadályozza, hogy a por a kocsiból a levegőbe szálljon. A mint tehát látható, ezen kocsi közegész­ségügyi és tisztasági szempontból jelenté­keny előnyöket biztosít, mivel abból sem a por, sem a bűz a levegőbe nem juthat; a szemét elszóródása pedig teljesen ki van zárva, kiürítése pedig igen kényelmesen vé­gezhető. Maga a kocsiszekrény tetszőleges szerke­zetű lehet, de előnyös azt ismert módon akként elrendezni, liogy a szemetet a sze­méttelepen az (a) kocsiról való leemelése által alul kiüríthessük. SZABADALMI IGÉNYEK. | 1. Újítás szemétkocsikon, jellemezve a sze­metet a kocsinak alkalmas pontján elren­dezett (b) töltő szekrényből a kocsiszek­rény belsejébe szállító, tetszőlegesen működtetett (d dl) transporteurök által. 2. Az 1. alatt igényelt újítással ellátott szemétkocsinak egy foganatosítási alakja, jellemezve a kocsikerekeket hajtó mótor által működtetett (d dl) transporteurök által. (1 rajzlap melléklettel.) FALVAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom