17025. lajstromszámú szabadalom • Álló kazán fokozott vízkeringéssel bármilyen gőznyomás számára
zánban a legalacsonyabb. Az (f) csövekből lesülyedő füstgázok a gyűrűalakú (g) csatornában gyűlnek össze és ebből aránylag alacsony hőfokkal a füst-lyukon át a kéménybe lépnek. A kazánt egy vagy több tangencziálisan elrendezett (h) tápcsövön át tápláljuk A(h) tápcsöveknek tangencziáiÍ3 elrendezése a vizet a kazánban forgó mozgásba hozza, mely forgó mozgást a spirálisan hullámos tűzeső ép úgy erélyesen elősegíti, mint a fűtőgázok forgó mozgását. A vízkeringés fokozása folytán természetesen a kazán munkaképessége lényegesen emelkedik. A (h) tápcsövek nem állanak a kazánnal közvetlenül összeköttetésben, hanem (i) üreges testek révén vannak azzal egybecsavarva, mely utóbbiakban, minthogy a víz mozgása itt a leglassúbb, az iszap leülepszik illetve összegyűlik. Hogy a kazánt a kazánkőtől és más effélétől könnyen megtisztíthassuk, a (k) köpeny két részből és pedig egy fölső és egy alsó részből áll, melyek (1) tömítőkarimák és (m) csavarok segítségével szétbonthatóan vannak egymással összekötve. Az (e) tűzesőre és a (d) sisakra gyakorolt túlnyomást az (n) toldalékok és az (f) csövek alkalmas módon fölveszik. SzABAJALMI IGÉNY. 1. Álló kazán fokozott vízkeringéssel és bármilyen gőznyomás számára, jellemezve a spirálisan hullámos (c) tűzeső által, melyben a szabad lángkifejlődés a fűtőgázoknak a szekundér égési levegővel való benső elegyedése közben megy végbe, mi mellett a legforóbb gázok sisakalakú (e) kibővülésben fogatnak föl és a lehűlés folytán nagyobb fajsúlyt fölvevő füstgázok (f) csöveken át önműködőlég lefelé szállnak oly czélból, hogy a kazán fokozott munkaképessége mellett a füstgázokat racziónálisabban kihasználjuk és lehetőleg füst nélküli elégést érjünk el, 2. Álló kazán fokozott vízkeringéssel és bármilyen gőzfeszültség számára az 1. igény szerint, melynél a vízkeringés gyorsítása czéljából egy vagy több (h) tápcső tangencziálisan nyílik a kazánba és ezek (i) üreges testekkel vannak körülvéve, melyekben az iszap összegyűlik. 3. Az 1. és 2. igény szerinti kazánoknak egy kiviteli alakja két részből álló (k) köpenynyel a kazánnak a kazánkőtől való megtisztításának megkönnyítése végett. (2 rajzlap melléklettől.) PALI AB - H SZVKN V RÍHS ASÁG NYOMDÁJA PUDAPKSTLN