17017. lajstromszámú szabadalom • Petróleum izzófénylámpa

rendezve. Ezen csészék a lámpa meggyúj­tására szolgáló spiritusz fölvételére valók. A spiritusz a (D') tartálytól egyrészt a ík) csövön át a (g) csészébe, másrészt a (h) csövön át (g') csészébe folyik. A (D'j tar­tály és a (k) és (h) csövek közötti össze­köttetés létesítésére illetve megszüntetésére szolgál a sajátságos szerkezetű (1) csap, melynek csapteste két (m) és (n) üreget foglal magában, melyek (m') és (n') nyílások révén (a rajzban föltüntetett helyzetben) a (D') tartállyal közlekednek és spiritusszal telnek meg. Ha a csapot 180°-kal elforgat­juk, a spiritusz az (m) és (n) üregekből (h) és (k) csöveken át (g) és (g') csészékbe folyik, ellenben a (D') tartállyal való köz­lekedés megszakíttatik. Az (1) csaptest (o) nyúlványa révén az (f) csőben elhelyezett (p) csaptesttel áll összeköttetésben, mely akképen van elrendezve, hogy az (1) csap­test föntemlített két állásánál a közlekedés a (C) kigyócső és (f) cső között meg van szüntetve, ellenben ha az (1) csaptestet 90°-kal elfordítjuk, ezen összeköttetés helyre van állítva, a nélkül, hogy a (D') tartályból spiritusz folyhatna a (g) és (g') csészékbe. Ezen szerkezet helyett természetesen más ugyanezen czélnak megfelelő szerkezet is alkalmazható. A (D) tartály és a (C) kigyócső között az (i) csőben egy (c) visszacsapó szelepet rendezhetünk el, mely megakadályozza, hogy a (C) kigyócsőben létrejövő nyomás esetén petróleum vagy petroleumgőzök nyomulja­nak vissza a (D) tartályba. Ezen (c) szelep bármely tetszőleges ismert szerkezettel bír­hat és egy finom sodronyokat vagy drót­hálókat tartalmazó szelenczével is helyette­síthető. A lámpa összes csővezetékei akképen vannak készítve, hogy azok tisztítás czél­jából könnyen szétszedhetők és újból össze­állíthatók. A lámpa üzembe helyezése és működése következőképen megy végbe : Használaton kívül az (1) csap a rajzban föltüntetett helyzetben van. Ha a lámpát meg akarjuk gyújtani, az (1) csapot 1.80°-kal elforgatjuk s ez által a (g) és (g') csészéket spiritusszal megtöltjük, azután a csapot is­mét 90°-kal elfordítjuk, a (c2) tok födelét levesszük és a spirituszt a (g') csészében gyufával vagy más alkalmas módon meg­gyújtjuk. A spiritusz lángja a (g) csészében lévő spirituszt is lángra lobbantja, a (C) kigyócsőben a gőzfejlődés megindul és a fejlesztett gőzök (f) csövön át a Bunsen­lángzóhoz jutnak, meggyulladnak és a (J) izzótestet izzásba hozzák. A spiritusz el­égése után már most a világító láng melege végzi a petróleum elgőzőlögtetését. Ha a lámpát el akarjuk oltani, az (1) csa­pot egyszerűen a rajzban elfoglalt állásba forgatjuk. A (p) csap elzárja a petróleum gőzáramot, mire a lámpa azonnal kialszik, az (1) csap üregei spiritusszal telnek meg és a lámpa újbóli használatra készen áll. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Petroleum - izzófénylángzó, melynél a petróleum elgőzölögtetésére a lángzó sa­ját égési melege szolgál, jellemezve a részben duplafalú, (b) levegőbevezető nyílásokkal ellátott (a) kürtőben elren­dezett, a (D) petróleum tartállyal össze­köttetésben álló (C) elgőzölögtető kigyó­cső és a kürtőkkel megbontható össze­köttetésben álló (a' a2) üveghengerekben elrendezett (f) cső révén a (C) elgőzö­lögtető kígyó fölső végével összekötött (J) izzótesttel fölszerelt (B) Bunsenlángzó, továbbá a (C) kigyócső alatt elrendezett (g) spirituszcsésze és .a(B) Bunsenlángzó alatt elhelyezett (g') spirituszcsésze ál­tal, mely utóbbinak spiritusztartalma az (a' a2) hengerekben lévő és elzárható (c c') nyílásokon át meggyújtható a gőz­fejlesztés megindítása és a lámpa meg­gyújtása czéljából. 2. Az 1. igényben védett petróleum izzó­lángzónál egy a lámpa üzembe helyezé­sére szolgáló készülék, jellemezve a (D') spiritusztartály és a spirituszt a (g) és (g') csészékbe vezető (k) és (h) csövek közötti összeköttetés létesítésére és meg­szüntetésére szolgáló (1) csap által, mely két belső üreggel és az (f) cső (p) csap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom