16980. lajstromszámú szabadalom • Sütőbádogtisztogató gép
— 2 — elé helyezi. Erre a forgattyút ismét működésbe hozza az említett peczkek a sütőbádogot először a (bl) horzsolóhenger alá vezetik, mely fölülről lefelé forogva, a siitőbádognak tisztogatását ennek hátsó végén kezdi meg és a levakart tisztátalanságokat egy, a lánezok alatt elrendezett fiókba gyűjti össze. A második (b2) ^seprőhenger a siUőbádogban esetleg még visszamaradt port szintén az említett fiókba söpri, míg a harmadik (b3) kenőhenger a sütőbádognak megkenését eszközli. (b3) henger mögött a használatra kész sütőbádognak eltávolítása vagy kézzel, vagy tetszőleges szerkezettel eszközöltetik. ennek másik végére ékelt (a6) lánezkerék, valamint az e fölött vezetett lánez által nyerik. A tisztogatandó sütőbádoggal legelőször érintkezésbe jövő (b1) henger kefealakú aczélsodronyszálakkal van körülburkolva, mely arra szolgál, hogy a sütőbádoghoz hozzátapadt tisztátalanságokat, mint hozzásült tésztát, ezukrot stb. hatékonyan eltávolítsa. A második (b2) tisztogatóhenger megfelelő lágyabb serteburkolattal bír s a sütőbádog belső fölületén még visszamaradt tisztátlanságoknak lesöprésére szolgál, míg a harmadik (b3) henger kenőhenger gyanánt szolgál, mely a hozzávezetett megtisztogatott sütőbádogot bekenés által alkalmassá teszi az azonnali használatra. A sütőbádognak vezetése a két (e) vezetéklánczon egymástól megfelelő távolságban elrendezett (i) peczkek vagy ütközők szolgálnak. A gép működési módja a következő : Midőn az egyenlő gyorsasággal mozgó (c) vezetéklánczoknak egy-egy peczke a forgattyúkeréknek fölső oldalához jut, a munkás (C) forgattyút elbocsátja és bal kezébe a készen tartott és megtisztogatandó (k) sütőbádogok egyikét megfogván, azt az említett vezetéklánczokon az (i) peczkek SZABADALMI IGÉNY. Sütő bádog-tisztogató gép, melynél a tisztogatandó (k) sütőbádogok (c c) vezetőlánczok vagy hasonlók közvetítésével oly hengerszerkezethez vezettetnek, melyek különböző burkolatú hengerekből állva, megfelelő sorrendben a sütőbádogoknak megtisztogatását és bekenését oly módon hajtják végre, hogy az első (bl) henger vakaróhenger gyanánt, a második (b2) henger seprőhenger gyanánt, míg a harmadik (b3) henger kenőhenger gyanánt működik. (1 rajzlap melléklettel.) PAI LAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG N YOMDÁJ ABU DAPHSTEN