16893. lajstromszámú szabadalom • Újítás kismértékben mágneses anyagok kiválasztására szolgáló készülékeken
- á -gerjesztett mágnesek közötti közbenső terekben magától megszűnik úgy, hogy a széles sarksaruk alatt visszatartott mágneses anyagok ezen közbenső terekben könnyen elvezethetek. Természetes, hogy a sarkok egymástóli távolságát a mágnesség ereje szerint kell beállítani. A mellékelt rajz a találmány tárgyát képező újítással ellátott készüléket egy foganatosítási alakjában tünteti föl. Az 1. ábra a készüléket hosszmetszetben láttatja. A 2. ábra annak fölülnézete. A 3. és 4. ábrák nagyobb léptékben egy mágnest oldalnézetben, ill. metszetben tüntetnek föl 5. ábra szintén nagyobb léptékben a mágnesek elrendezését fölülnézetben láttatja. A helytálló, rézsútos (A) csatornák A (C) csőből jövő keveréket a (B) tölcsérekhez vezetik. Ezen tölcsérek nyílása alatt a (D) mágnesgyűrü forog el. mely az (E) tengelyre van ékelve és mely az (e) csavarkerék, valamint az (el) csavar által forgattatik. A (D) mágnesgyűrún a lágy vasból készült, fölfelé ékalakban kiképezett és egymástól mágnesesen elkülönített (a) elemek több sorban vannak elrendezve, a hol is az egyes sorokban az elemek egymáshoz képest el vannak tolva (5. ábra), úgy hogy egy-egy sorban az elemek között fönmaradó rések a szomszédos sor elemei által fedetnek. Az említett elemek, melyek a mellékelt rajzban négy sorban vannak elrendezve, indukczió útji'in a gyűrű fölött, a készülék vázán fölfüggesztett és bizonyos távolságra egymástól elrendezett, helytálló (F) elektromágnesek által gerjesztetnek Az álló mágnesek és a gyűrű közötti távolságot a szükséghez képest kellő módon. pl. a (W) alátét változtatása által módosíthatjuk. A (B) tölcsérek köré az (f) cső van ve| zetve, mely vízsugarakat lövel a mágnesj gyűrűre. A mágnesgyűrü kerületén két (G és H) gyűjtő csatorna van elrendezve. A (G) csaj tornába a (g) tölcsér közvetítésével a nem j mágneses anyag folyik, míg a (H) csatorna (h) tölcséreivel a mágneses anyagot gyűjt össze. A készülék működése már most a következő : A helytálló (A) csatornákon lefolyó keverék a forgó mágnesgyűrűre kerül. A mágnesgyűrűnek (a) elemei a (B) tölcsérek előtt az (F) elektromágnesek által indukáltáivá, mágnesekké válnak és a mágneses, valamint a kis mértékben mágneses részecskéket visszatartják, míg a nem mágneses anyagok a (g) tölcsérekbe, ill. a (G) gyűjtő csatornába öblíttetnek le. A visszatartott mágneses anyag a mágnesgyűrű forgása következtében két-két mágnes közötti terekbe menesztetik. Itt az indukezió hatása megszűnvén, a mágneses anyag a (h) tölcsérekbe, ill. a (H) gyűjtő csatornába teleltetik. Az elrendezésnek oly módosítása, hogy a mágnesgyűrü helytálló legyen, míg a csatornarendszert az elektromágnesekkel forgatjuk. természetesen semmit sem fog változtatni a leirt hatáson. SZABADALMI IGÉNY. | Újítás kis mértékben mágneses anyagok kiválasztására szolgáló készülékeken, jellemezve az által, hogy a gerjesztő mágnesek széles sarkfölülettel, a gerjesztettek pedig keskeny csúcsok vagy élek alakjával bíró sarkok egyes soraiból vannak alkotva. 1 rajzlap melléklettől.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUL APÉ8TÉA