16814. lajstromszámú szabadalom • Forgó mágneses szeparátor
- 3 -A (Bl) csatornák konezentrikusak az (s) sarkokkal és addig terjednek, míg a sarkok közel állnak egymáshoz; ott hol a sarkok távolabb vannak egymástól, a (G) csatornák vannak elrendezve. Az ekként foganatosított szeparátor következőképen működik : Mindenekelőtt a (dl) és (d2) csatornát forgásba hozzuk és ezután az ércziszapot a fölső (B) csatornába folyatjuk, a honnan az a (dl) csatornába jut, a hol a mágneses anyagoknak egy része az (s) sarkkarimák által vonzatik, míg a nem vonzott részek a (Bl) csatornán át a (d2) csatornába jutnak. A mágnesek által a (dl) csatornában visszatartott részek ezen csatornával a mágnesek körül vitetnek; mihelyt azonban a (dl) csatornák forgás közben az (f) helyre kerülnek, a hol az (s) sarkkarimák oly távol vannak egymástól, hogy azok a (dl) csatorna által szállított mágneses részekre már nem hatnak, akkor ezen részek a mágnesek vonzó erejétől fölszabadítva, a (dl) csatornából az ezen helyen lévő (G) csatornába szóratnak és a gyűjtőbe vezettetnek. Azon anyagrészek, melyek az ércziszapnak a fölső (B) csatornából a (dl) csatornába való folyásakor az egymáshoz közel álló (s) sarkok által nem vonzattak és a (B) csatornába jutottak, innen a második, forgó (d2) csatornába vezettetnek és ugyanúgy szeparáltatnak, mint a (dl) csatorna által a (G) csatornába szállított mágneses részek, úgy hogy a legalsó (J) csatornán kiömlő anyag a mágneses részektől teljesen ment, míg az összes mágneses részek a szeparátor túlsó oldalán a (G) csatornán keresztül a gyűjtőbe vezettetnek. A mint tehát látható, mindkét foganatosítási alaknál az elkülönítés leszedő közeg nélkül egyszerűen és tökéletesen foganatosítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mágneses szeparátor, jellemezve két vagy több, egymáson és körben elrendezett, helytálló, az ércziszapból kiválasztott mágneses részeket helyenként szabadon bocsátó (a) szeparáló mágnes és egy vagy több, ezen szeparáló mágnesekkel konczentrikus körben forgó, esetleg mágneses (d) szállító közeg által. 2. Az 1. alatt igényelt mágneses szeparátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve körben elrendezett, helytálló, négy (U) állvány által hordott két-két (a) szeparáló és megfelelő számú, konczentrikusan forgó (d) szállító mágnes, valamint ezen mágnesekkel központosán elrendezett, a mágneses és nem mágneses érczrészeket külön fölfogó, helytálló (G B) csatorna részek által (1. és 2. ábra). 3. Az 1. alatt igényelt mágneses szeparátornak egy foganatosítási alakja, jellemezve egy (E) tengelyen egymás fölött elrendezett, helyenkint megszakított, konczentrikus, gyűrűs két sarkkal bíró, helytálló három (a) vasmag és ezen sarkok számának megfelelő számú, konczentrikus kőiben forgó, a mágneses és a nem mágneses érczrészeket külön fölfogó (G B csatornarészek által (3. és 4. ábrák). (2 rajzlap melléklettol.) FALLAB KKSZVÉNYTÁRSASÁU NYOMDÁJA BUDAPBSTFCW