16788. lajstromszámú szabadalom • Hajtótest
kezetek, mint csavarok, kerekek, reakczióhatások stb. alkalmazhatók. Lehetővé teszi továbbá a hajógerincz emelkedő vonala következtében a csavarok, valamint a reakcziós propellerek erejének jobb kihasználását, mint a hogy- a közönséges hajóalaknál lehetséges, minthogy a víz akadálytalanul áramlik a hajtókészűlékekhez. A hajtóközeg gyanánt szolgáló lapátkeréknél még az az előny is fölmerül, hogy azt a hajtótestbe helyezhetjük, úgy hogy az a hajótest alá nyúlva, a hajót előre hajtó nyomást a vízre viszi át. Ezenkívül mint említettük, az oldalsó lapátkerekeken és a farlapátkereken kívül még egy harmadik elrendezés is lehetséges és pedig egyetlen, a hajó közepén fekvő vagy két inkább oldalt fekvő lapátkerék alkalmazható, melyek azonban még mindig a hajó belsejében feküsznek, a melyeknek lapátjai a hajófenéken keresztül ménnek. Az új hajóalaknak ezélja továbbá az hogy a hajó előrésze által szétválasztott víz a hajó továbbhaladásánál a hátrésznél gyorsabban egyesülhessen, minthogy nem csak vízszintes, hanem merőleges irányban is, valamint az összes közbeeső rétegeken is a hajó mentén végig vonuló áramvonalak számára előnyösebb és gyorsabb mozgást létesítünk. Tekintve a hajó haladása alkalmával ennek előrésze által fölkavart víz ezen előnyös eloszlását, a közönséges hajóalaknál föllépő orr és farhullámok tetemesen csökkennek, valamint a máskülönben e közben föllépő egyéb hullámképződést elkerüljük. SZABADALMI IGÉNY. Hajótest, melynél a víz alatt fekvő rész egyik hajóvége, melynek éle vízszintesen fekszik, kanálalakú, míg a másik vég, melynek éle merőlegesen áll, ékalakban van kiképezve és melynél a mély járás az ékalakú végnél a legnagyobb, a kanálalakú széles végnél pedig nullával egyenlő, egyenes vagy kissé görbített egészen elölről hátrafelé (vagy egészen hátulról előre) emelkedő gerincczel, illetve fenékéllel és domború vagy homorú vagy mindkét alakban görbített harántbordákkal, mi mellett a kanálalakú végtől a másik vég felé csúcsban összefutó vízvonalaknak legnagyobb szélessége ezek hosszának V7—7 /s részénél van, hátulról vagy élőiről számítva. (2 rajzlap melléklettel.) PALt-AS HÉSZVÉNVTArSASAG NVjMIiíjA lí U D A í > íí R t k A